Supercross 14/15, 2. futam, Eddekor – Ózd Kupa

Azok kedvéért, akik nem szeretnek olvasni (a művelt angol ezt így nevezi: tl;dr):

• Andris szingója fent maradt, tekintve, hogy Gödöllőn hagyta a lakásban, de így is begyűjtött egy felütéses defektet, hogy legyen miről írni… Innen is köszi!
• A fiataloknál megtört a szlovák uralom.
• A lányok szépen beosztják, mikor ki nézi a pálya mellől a versenyt.
• Elitben megint belga győzelem született.
• Rózsa Balázs pedig még mindig a legnagyobb küzdő.

Aki viszont olvasna kicsit, az kifejtve is elolvashatja az Ózd Kupa kalandjait az alábbi bekezdésekben.

Megtartván jó szokásunkat (komolyan, ez érdekel valakit amúgy? :D) kezdjük az utazásunkkal, ami tőlünk szokatlan módon egészen zökkenőmentesre sikerült. Andris például megtanulta úgy felvenni a telefont, hogy sose tűnjön fel, hogy igazából mi ébresztettük abban a percben. Na nem mintha a ház előtti húsz perces ácsorgásból nem derülne ki. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezt talán az egyik szerkesztőnktől tanulta – mert abból nekünk több is van ám!!! Eltekintve a feltűnően sok “megpihenő” rókától az út szélén-közepén, sok említésre méltó nem történt velünk az út röpke két és fél órája alatt. Talán azért sem, mert most már végérvényesen is az egyik kedvenc magyar útszakaszunk lett a 23-as és 25-ös út Bátonyterenye és Ózd között. Ha nem idegesítenek a lassan (ezek tényleg csak gurulnak!) haladó IFA-k és a meglepetésszerű félpályás lezárások, akkor érdemes végigmenni, amikor csak lehet, mivel gyönyörű helyeken visz. Bidon Top Tip: menjetek Hevesbe/Borsodba, nomeg majd Nógrádba is országot járni!

Tehát zökkenőmentesen megérkeztünk Ózdra, ahol rögtön neki is láttunk a szocializálódásnak, Andris pedig a “csencselésnek”. Ez egy – szerintünk – általa kitalált, angolból származtatott szó az alkatrészekkel való árucserére, mitöbb, a szakirodalom elég jól írja le a helyzetet: “Bár a spontán árucsere korábbi, mint az intézményesített, és általában a kezdetleges gazdasági és társadalmi viszonyokra jellemző, egyes motívumaiban mindmáig, a legfejlettebb gazdasági és társadalmi körülmények között is továbbél. […] A kereskedelem is lehet mozgó-, vándorkereskedelem, amit a házalók, vándorkereskedők, mozgóárusok folytatnak, és lehet helyhez kötött, mint ahogy a kereskedések legnagyobb része ilyen is. […] Az árucsere egyrészt lehet tényleges csere, és az árucsere intézményei is lehetnek csereintézmények: cserepiac, cserevásár, cserekereskedelem. A tényleges csere a kezdetleges gazdasági és társadalmi berendezkedésre jellemző, de egyes tényezőiben mindmáig – különösen a pénzgazdálkodásnak nem kedvező időkben – továbbél.” Tűpontos. Mindenesetre szegényebb lett egy aláöltözővel és egy nyereggel, de gazdagabb – mi tényleg nem direkt csináljuk ezt! – egy szingós kerékkel, plusz egy tartalék szingóval.

Tényleg nem akarunk több oldalt megtölteni Andris kalandjaival, de még kikívánkozik, hogy milyen kálváriát járt be szerencsétlen az elmúlt két hétben, mikor a cyclocross szezon derekán cyclocross szingót próbált találni a magyar kis- és nagykerekben – sikertelenül. Mondjuk ez inkább őket, és nem kedves versenyzőnket minősíti (bocs Zsé, bocs többiek ). Na de ugorjunk vissza a többi szereplőhöz és a helyszínhez.

Pálya. Szinte egy az egyben a tavalyi pályát rajzolták újra a szervezők, újdonságot a valamivel több kanyar és egy rögtönzött homokágy jelentett annak utolsó harmadában. Ez egy kicsit rövidre és sekélyre sikerült ugyan, de támogatjuk az ilyen irányú törekvéseket! A kört salakon kezdtük, majd a kazincbarcikai verseny áldozataira emlékeztünk nem kevés kanyargással, “csiki-csuki” résszel. Utána jött az első felfutás a szebb időket is látott stadion felső karéjára, amiről egy meredek letörés vezet a technikai zóna irányába. A letörés már tavaly is népszerű volt a fotósok között, tekintve, hogy izgalmas szögekből (alulról) lehetett fotózni a versenyzőket – na jó, valljuk be őszintén, óriási perecek is voltak az említett szakaszon… Ezek után egy dupla akadály jött, majd a stadion rézsűjén kellett feltekerni, hogy utána megint lehessen keringeni kicsit a füvön. Így érkeztünk az utolsó harmadba, amit egy újabb felfutás és hosszú füves egyenesek tarkítottak. Meg kell emlékezni a technika zóna másik oldaláról is, ami itt következett, és köszönhetően egy éppen folyó tereprendezésnek, leginkább csak egy “technikai kanyarra” hasonlított, és megkaphatja a “Pereczóna 2” elnevezést. Ezek után a már említett homokágyon keresztül lehetett továbbhaladni vissza a salakpályára, majd a célkapun átsuhanva újabb köröket megkezdeni.

Tavaly már említettük, de idén is csak annyi volt a gondunk, hogy a kocsiktól a pályára eljutni, lejutni egy kínszenvedés volt. Idén már inkább belekalkuláltuk ezt és csak igen halkan panaszkodunk. Bidon Top Tip: megbeszélni az aréna üzemeltetőjével, hogy ezen az oldalon is legyen egy kiskapu a huligánok tömegeit távol tartó kerítésen. Az időjárásra ezúttal nem lehetett panasz, nem áztunk meg, crossos hőmérsékletek uralkodtak felhős egek alatt.

Ezt a kicsit talán túl hosszú bevezetőt követően el is érkeztünk az első futam rajtjához. Szeretnénk minél pontosabb képet adni az uralkodó hangulatról, így megkérjük a kedves olvasókat, hogy tegyék be ezt a playlistet, és képzeljék a háttérbe, ahogy Andris hol pénzzel (ez volt a ritkább), hol alkatrészekkel a kezében mozog a tájban és tűnik el csomagtartókban, míg az előtérben egy verseny zajlik. Amúgy Greenday? Most komolyan? Tekintve, hogy ezen blog/magazin/média/hírportál próbál nem csak Andris savazására fényezésére koncentrálni, így mi inkább most a versenyről beszélnénk kicsit.

A kazincbarcikai győztes, Jakub Varhanovsky (ZP Sport a.s.) most nem jött el, de azért így is tekintélyes külföldi delegáció volt jelen; a szemfülesebbek már a rajtban sejthették, hogy új győztest fogunk avatni a futam végén. Így is lett, Fetter Erik (PCCC) már az első körökben egyértelművé tette, hogy ő bizony győzni jött ide, és magabiztos előnnyel nyerte az abszolútot és saját korosztályát is. Az ő hátát a legtovább Vas Balázs (Merida Maraton Team – CST) nézte, így ő lett a második, de csak kategóriájában, mivel kettejük közé még pont befért Balogh Zsolt (ViniBike KSE), a Master 3 győztese. Női U17-ben a 4 versenyző közül Vas Kata Blanka (Merida Maraton Team – CST) volt megint a leggyorsabb, míg a legfiatalabb fiúk között Varga Dániel ünnepelhetett. Őszintén megmondjuk, nem rágtuk le a körmünket az izgalomtól, de ügyesen helytálltak a lányok, fiúk, urak.

Az erre “érzékenyebbek” felfedezhették a hobbi mezőny (egyelőre!) hátsó felében Merényi Dánielt is, a most éppen sajnálatos kényszerpihenőn lévő, de méltán híres Merényi Bicycles elsőszámú emberét, alapítóját. Első crossversenye volt az ózdi, saját bevallása szerint nagyon élvezte, és mint a legtöbb “újonc”, ő is csodálkozott, hogy eddig miért nem vett részt ilyenen. Az ő egyedi, saját használatra épített kerékpárjának saját bemutatót tervezünk, számítsatok rá!

A két futam között a szokásos pályabejárásra, melegítésre volt lehetőség. Az utolsó alkalommal Dósa Eszter (Vitalitás – Kross Nutrixxion) volt az, aki a pálya mellől figyelt a női mezőnyből, most Benkó Barbi vállalta ezt a szerepet. Reméljük, Veszprémben már bringán is látjuk majd – a tendenciát nézve Mankát vagy Cséri Szilvit tippeljük veszprémi cheerleadernek 😉 Kicsit még korai az U23-ról beszélni, de a másik “versenyző/néző” Dina Marci volt, aki úgy döntött, hogy múlt heti betegeskedését inkább mégsem versenyzéssel feledi. Valószínűsíthető, hogy ez egy jó döntés volt, bár a nem túl népes U23-as mezőnyben bármi előfordulhatott volna.

Visszakanyarodva arra, amiért jöttünk (bocs Andris…) a Master 2, az U19, és nem utolsó sorban a női mezőny sorakozott fel a rajt-célvonal előtt.

Ismét őszinték leszünk: mi megint a szlovák srácok dominanciájára számítottunk, de tévedtünk… Ugyan Jan Gajdosik (MŠK CK Žiar Nad Hronom) és Slavomír Kujan (ZP Sport a.s.) is eljöttek Ózdra, mégsem sikerült érdemileg beleszólniuk a dolgok alakulásába. A dudaszó után Dina Dani (PCCC), Zathureczky Márk, és a már említett szlovák duó állt az élre. Őket a Master 2 élmezőnye, Medgyes Gábor (KTM Test Team Gödöllő), Fésűs László (Meditech SC), Kovács István Pityikusz (Ózdi Kerékpáros Egyesület), Molnár Tamás Gusztáv (Peloton SE) követte.

Dani az elején talán még altatott, aztán szép lassan, körről-körre fokozva a tempót, most nem hibázva (legalábbis mi nem láttuk) húzott el a vetélytársaktól. Legtovább Zathureczky Márk tartotta magát Jan Gajdosik társaságában. Ők legalább szórakoztatták egymást, amikor Dani már elöl tempózott egyedül.

Az idősebbek kicsit nyugisabbra vették a formát, szinte végig együtt mentek, majd az utolsó körben rendezték a sorrendet, ami így alakult: Kovács, Medgyes, Fésűs. A legtöbben megint a Footstrong csapatából voltak a második futamban, de úgy tűnt, még mindig nem kapták el a fonalat. Ugyanitt Zergét erősen hiányoljuk 😉 !  Az U19 dobogó már előttük beért, itt Dina Dani ünnepelhetett a célban (hasonlóan a tavalyi évhez, mikor tesója, Marci tette ugyanezt). Mögötte Zathureczky, Gajdosik volt a sorrend.

A lányok közül hiányzott a barcikai győztes Livia Hanesova, helyette Dósa Eszti (Vitalitás – Kross Nutrixxion) volt az “új” szereplő, valamint nem maradtunk szláv versenyző nélkül: Agnieszka Bacinska (Santa BSA WhistleTeam) Lengyelországot képviselte. Ezzel történelmet is írt, hiszen még nem volt lengyel résztvevője a Supercross sorozatnak. Orosz Anita (Trek SE) rögtön a rajt után megvillantotta az új mezét (!), és az élre állt. Mögötte Eszter, Cseh Veronika (Alpinbike Team Endura High5 Giant) és a lengyel kisasszony köröztek. Anita lendülete visszaesett az utolsó körökre, így végül a Vitalitás SE versenyzője kapta az Ózd Kupa aranyérmét. Anitának ismét egy ezüst jutott, a harmadik helyen pedig Agnieszka Bacinska érkezett meg. Tavaly is Eszterrel beszélgettünk az ózdi győzelemről, most sem történt másképp:

“Bő három hónap kihagyás után ez volt az első versenyem, ezért nagyon sok kérdőjel volt bennem, hogy mit fogok tudni mutatni, milyen erőállapotban vagyok. Többek közt betegség miatt nem is edzettem, kimaradt ez az időszak. Ma van a szülinapom, úgyhogy tudtam, hogy nem fogom ezt a pálya mellett ünnepelni; ha valamikor – akárhogyis lesz – akkor ma menni akarok, és bár furán hangzik, de a saját szempontomból nem érdekelt a verseny kimenetele. Kazincbarcikán már ott voltam szurkolni, pár kört tekertem is, most pedig már az egészségügyi állapotom is engedi, hogy belekezdjek a módszeres edzésbe.

Azért éreztem, hogy a lábaim nem nagyon akarják ezt a veszett tempót és a magas pulzust, elvégre egy hete kezdtem mocorogni, bringa nem is nagyon volt még, ami a crosshoz végső soron nem ártana. Éreztem, hogy az akadályokat nehezen veszem, a lépcsőfelfutás is kihívás volt, illetve a bal pedálom nem akadt ki, ami miatt volt egy kis “majdnembufkenc”, de később ezt megoldottam. A mezőny hátuljából indultam, mivel nem szólítottak be, de nem aggódtam, nem is volt elvárás. Az első pár körben próbáltam feltérképezni a többieket, főleg a lengyel kollegina volt az, akiről semmit sem tudtunk. Anitáról tudtam, hogy erős, és afelől sem volt kétség, hogy ha elég erős és ügyes vagyok, akkor vele fogok meccselni. Mindehhez képest meglepően jól éreztem magam az első körökben, bár a lábaim még tényleg nem bírják jól a terhelést. Nehézséget okozott a sok kanyar, elszoktam ettől, ráadásul a változtatások után több is lett a kanyar a pályában; a homokágy az tetszett, jó ötlet volt volt a szervezőktől. A harmadik kör végén, negyedik kör elején vettem át a vezetést. A lengyel lányra folyamatosan figyelni kellett, mert próbálkozott pl. a rézsűnél, de én sem voltam teljesen jó kislány 🙂 Próbáltam kontroll alatt tartani Anitát – úgy akartam menni, hogy legyen elég előnyöm, de ha muszáj, akkor rá tudjak még tenni egy lapáttal. Ez a taktika bejött, és közben a fiúkra is figyeltem, hogy ne lassuljak le, mert ha egyedül mész, akkor nem mindig érzed a tempót.

Tervezek még részt venni a sorozat állomásain, de azt nem mondom, hogy mindegyiken ott leszek. Meglátjuk, hogy alakul az edzés, felkészülés – a cross ismét csak kiegészítő az alapozás mellé, jó technikai készségeket fejleszt: pont olyan dolgokat, amikben bőven van mit fejlődnöm 🙂 “

A szokásos menetrend szerint a végére maradtak a legerősebb kategóriák: a Master 1, U23, és az Elit. Megint teljes volt a mezőny, az igazán “nagy nevek” közül mindenki jelen volt. Összesen 47 fő állt rajthoz az utolsó futam előtt, ami már egészen tekintélyes látszám. Reméljük az, hogy az U23-ban megint csak hat fiatalembernek jutott eszébe a versenyzés, nem azt jelenti, hogy pár év, és az Elit kategória “kihal”… Jó, Dina Marci is gondolkodott a versenyzésen, legyen 7 fő!

Talán a tavalyi sorozat leghangosabb témája az “országútis/montis” pályák, és Fejes Gábor ezeken nyújtott teljesítményén való elmélkedés volt. Idén a “legfelkapottabb” Wouter Cleppe és az ő montija. Wouter ugyanis azt a “kiskaput” használja ki, miszerint a Supercross sorozatban nem feltétel a crosskerékpár az induláshoz – ez eredetileg a szakág népszerűsítését hivatott elősegíteni, talán annyira nem vitatható módon. Ennek a témakörnek Buzsó is szentelt pár sort a blogjában. Érdekes a szituáció, és tény, hogy eddig nem sikerült megszorongatni a belgát úgy igazán, és már csak ezért is kíváncsian várjuk a folytatást.

Miközben elmélkedünk, megszólal a duda, és mindhárom kategória nekiindul a 8 körös versenynek. A forgatókönyv hasonlóan alakult, mint Barcikán: ismét Fejes és Cleppe álltak az élre rögtön az elején. Buzsó rajtja és első körei sokkal biztatóbbnak tűntek, mint utoljára, sokáig az élen álló páros mögött tudott haladni nem sokkal. A barcikai bronzérmes Stefan Gajdosik (BikePro Banska Bystrica) most nem igazán tudott beleszólni a küzdelembe. Így is jutott egy “szláv” harcos Buzsó kerekére Karol Michalski (TrainWithWatts) személyében, ők ketten a táv felénél álltak össze, és a verseny végéig szórakoztatták egymást. Mögöttük Buruczki Szilárd (Merida Maraton Team – CST), Szalay Peti (Focus Team Hungary), Kusztor Péter (Team Amplatz – BMC), és a már említett Gajdosik “versenyeztek” egymástól biztonságos távolságot tartva. Sokáig itt, a sok Elit versenyző között volt Rózsa Balázs (Utensilnord Continental Pro Cycling Team) is, de táv felénél bukott egyet, majd kicsivel később még egyet, így teljesen visszacsúszott. Ezáltal Kriván Andris (Team Econix – CR) ölébe hullott a vezető pozíció. Bánatára hiába küzdött, nem igazán talált partnereket közvetlenül a közelében, hiszen Szabó Balázs Andrásnak (Peloton SE) és Záray Lacinak (Merida Maraton Team – CST) sem állt érdekében a spicc veszett üldözése. Így hiába hajtott valószínűleg végig maxon, a rutinosabban “szenvedő” Rózsa Balázs az utolsó körben utolérte, és végül sprintbefutón hajrázta le. Mindkettejük előtt le a kalappal, ez volt az idei Ózd Kupa meccse!

Elitben közben (vagyis az idősávot tekintve inkább előttük) Wouter “állva hagyta” Fejes Gabit, akinek így ismét be kellett érnie az ezüstéremmel – igaz, az utolsó körben váltó- és láncproblémái támadtak, de szerencséjére pont a technikai zónánál, ahol rögtön másik bringára tudott ugrani, így nagyobb baj nem lett. Mögöttük Buzsó végül nem tudta lesprintelni a lengyel kollégáját, így ebben a korcsoportban is lengyel bronz született, ahogy a felnőtt hölgyeknél is.

Nem mehetünk el szó nélkül “kedvenc” kategóriánk, a Master 1 mellett sem. Akik eddig figyelmesen olvastak, már sejthetik, hogy Bakter lett a legjobb helyezéssel bíró versenyző, mögötte pedig megint sprintbefutó döntött az ezüstről: Cser Gábor (PCCC) sprintelt a logopédusbarát nevű Dominik Ogledzinski (Niestowarzyszony) lengyel versenyzővel. Itt megint a lengyel örülhetett a végén, Gabinak be kellett érnie a harmadik hellyel. Persze semmi sem annyira fontos, mint a háziversenyzőnk sorsa, alant olvashatjátok keserűséggel teli sorait ózdi kálváriájáról (azért ez erősen irodalmira sikeredett…).

A kazincbarcikai móka után két hetem volt, hogy újjá varázsoljam a kerékszettemet és természetesen magamat is. Már az előbbivel komoly gondom akadt! Az utóbbi években elszaporodott webshop-okban virtuálisan minden elérhető, de ha az ember utánakérdez, vagy neadjisten’ megrendel valamit, jön a pofára esés: “nincs, nem hozzák be, nem is lesz”.  A nagykerben sem igazán értik még, hogy cyclocross szingó minek is a cyclocross szezonban… majd talán nyárra lesz! Vagy jó esetben a szezon végére.

Tulajdonképpen az elmúlt 25 évben nem sok minden változott itthon. Akkoriban, ha az embernek szerencséje volt, választhatott kék, piros, vagy éppen zöld biciklit. Ha ennél kirívóbb igényei voltak, akkor mehetett nyugatra – ha mehetett. Na, most annyiban más a helyzet, hogy ha egy német webshop-ból megrendelek valamit, egy héten belül itt van. Ha itthon próbálom beszerezni, hosszas vacakolásra és magasabb árra számíthatok. Hiába készségesek a kiskereskedők, szerelők, a “nincsből akkor sem lesz van”. Imádom a kizárólagos forgalmazókat, és a kerékpársport körül – minden szinten – zajló huzavonát! Fejétől bűzlik a hal, mondhatnám, ha nem lenne már túl elcsépelt ezt hajtogatni. (Ja, hogy nem csak a kerékpársportban? Na, erre az útra inkább ne lépjünk rá, messzire vezet.)

Miután tudomásul vettem, hogy nem én fogom fellendíteni a hazai kereskedelmet, kénytelen voltam edzeni és megbékélni a gondolattal, hogy bizony a kőnehéz edzőkerekeimmel fogok versenyezni.
Vasárnap hajnalban alig negyedórát késtem és szinte repült az idő, úgy robogtunk Ózdra, szebbnél-szebb tájakon átsuhanva… A sportpályát természetesen rossz oldalról közelítettük meg, de ez már lassan tradícióvá válik. Még így is bőven időben érkeztünk, ami azért jó, mert a barátkozás és a csencselés mellett még volt idő bejárni a pályát is!

A nyomvonal nem sokat változott a tavalyihoz képest. A vizes fű és az itt-ott megbúvó kedves kis betondarabok, gyökerek, oszlop-maradványok tudtak meglepetést okozni, de összességében azért elég átlátható volt minden. Átgondolt, kiforrott koncepció. Egyedül a visszafordítókat éreztem kicsit soknak.

Az előző évben – az egysebességes miatt – nem örültem, hogy a stadionban kellett egy kört tennünk, mielőtt kimegyünk. Most meg azt sajnáltam, hogy ez kimaradt. Egy elrontott rajt után ezen a pályán nagyon nehéz szépíteni! Egy hosszabb nyitánnyal talán elkerülhető a könyöklés, miután kifordulunk a kapun. De lehet, hogy csak agresszívebben kéne versenyeznem! A lényeg, hogy beszorultam az elején, lekéstem az “egyórási gyorsat”.
Hamar összeálltunk hárman-négyen, és úgy tűnt, hogy lényegi változás csak akkor lesz, ha egyikünk hibázik. Néha valaki leszakadt, vagy éppen tempót váltott, de az előző boly messze volt ahhoz, hogy felugorjunk, szólóban meg senki nem hősködött igazán. Egyenletesen, kicsit egyhangúan teltek a körök, ennek ellenére élvezetem. Az utolsó előtti körben úgy gondoltam, hogy megnyomom, és kiadom, ami még bennem van… ez lett a vesztem. Bátran és hülyén előztem, elfeledkeztem a peremes kerékről és szépen fel is ütöttem. A depóig elsétáltam, ahol már szinte hiányoltak és csodálkoztak, hogy csak most érkezem… Kaptam kölcsön egy hátsót (köszönöm!) és levezetésként begurultam a célba.
Már sztoikus nyugalommal veszem tudomásul a történteket. A verseny jobban ment, mint az előző forduló és tovább bírta a kerék is. Ha marad a javuló tendencia, Veszprémben végre jó helyen fejezek be egy futamot!

Nem kérdés, hogy mi lennénk a legboldogabbak, ha Veszprémben rendesen végigmenne…

Ez volt tehát az Eddekor – Ózd Kupa általunk látott krónikája. Ha esetleg ti máshogy emlékeznétek valamire, írjátok meg kommentben, most az első 100 kommentelő között egy ingyenes edzéslehetőséget sorsolunk ki Andrissal, a végén szingóragasztó workshoppal egybekötve. Siessetek, mert mindig rengeteg komment van… 😉

Két hét múlva a veszprémi állatkert mellett folytatjuk az “ökörködést” (elképesztően irodalmiak vagyunk ma); tavaly nagyon jó idő és nagyon jó kis nyeremények voltak. Persze Andris egy zacskó fűmagot sem nyert nekünk, na de majd idén! Ha esetleg van olyan, aki nem a Facebookról érkezett ide, az itt megtalál minket. Ha esetleg a mindennapjainkra vagytok kíváncsiak, akkor itt kövessetek, ha pedig már tényleg profik vagytok a Zinternetekből, akkor ajánljuk a Twitterünket vagy Tumblrünket.

A dobogókat alább, a részletes eredményeket pedig ebben a fileban olvashatjátok.