was successfully added to your cart.

Cart

Giro Rosa 2016 – az értékelés

By 2016/07/11Női, Női
Giro Rosa 2016

Véget ért a Giro Rosa 2016, mi pedig az egész hetes lendületünket megőrizve egy percet sem vesztegettünk, hogy megírjuk az elmúlt 10 nap krónikáját. Nem is csak megírtuk, hanem összegyűjtöttük a szakaszok videós összefoglalóit (a hosszabb olasz nyelvű, RAI adásokat és a rövidebb angol nyelvű, UCI termékeket), kikerestünk és megosztunk a résztvevők képei közül jónéhányat, és ez még mindig nem minden. Valamitől ugyanis még lelkesebbek voltunk az idei Giro alkalmával, mint az elmúlt időszakban.

A verseny egyetlen magyar résztvevője, Király Mónika nagyon rendes volt, és igyekezett minél hamarabb beszámolni nekünk a szakaszokról, amit Facebook oldalunkon keresztül rendszeresen mihamarabb meg is osztottunk veletek. Így egy kicsivel több részletet is megtudhattunk a versenyről, annak nehézségeiről és egyéb érdekességekről. Reméljük, hogy a kerékpársport magyar rajongói közül jópáran észrevették, hogy van kishazánknak egy bringása az elit női mezőnyben (és hogy nem csak Saganról szól ez a sport…), valamint a fiatalabb generációt talán inspirálja is Móni munkássága. Ha eleget dolgozol, előbb-utóbb eljutsz erre a szintre. Le a kalappal Móni előtt, aki ezen a nagyon kemény többnaposon végigment, és összetettben a célbaérő 112 versenyző közül a 38. helyen zárt.

A kb. másfél hetes versenyen a Boels Dolmans, a Wiggle High5 és a Rabo Liv csapatai kapták a főszerepet, a Canyon SRAM és a Liv Plantur epizódszerekkel kellet, hogy beérje. Minden más csapat a “happy to be invited” kategóriába tartozott, és bár természetesen voltak top 10-es helyezéseik szakaszokon, mutatták magukat szökésekben, az összetettre vagy egy-egy trikóra nem jelentettek komoly veszélyt. Szép lassan előkerülnek azért új nevek, akik a jövőben jók lehetnek, és kíváncsiak várjuk, hogy az átigazolási időszak hogyan fogja átrendezni vagy éppen megszilárdítani az erőviszonyokat a következő szezonra. Ezekután vágjunk is bele, nézzük végig a szakaszokat!

Prológ (2 km)

A prológ egy gyors száguldás volt Gaiarine városkájában, 137 fő vágott neki a mintegy másfél hetes szórakozásnak. A szakaszt az inkább sprintjeiről híres kanadai Leah Kirchmann (Liv-Plantur) nyerte, a másodperc tört részével megelőzve a cycloross világbajnok Thalita de Jong-ot és a tavalyi összetett győztest, Anna van der Breggen-t (mindketten Rabo Liv). Móni a 92. helyen érkezett (időfutam bicikli nélkül) ezen az esti futamon.

Szakasz top 10

  1. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  2. Thalita De Jong (Rabo Liv)
  3. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  4. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  5. Roxane Knetemann (Rabo Liv)
  6. Tiffany Cromwell (Canyon SRAM)
  7. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  8. Amalie Dideriksen (Boels Dolmans)
  9. Barbara Guarischi (Canyon SRAM)
  10. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)

Összetett top 10

  1. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  2. Thalita De Jong (Rabo Liv)
  3. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  4. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  5. Roxane Knetemann (Rabo Liv)
  6. Tiffany Cromwell (Canyon SRAM)
  7. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  8. Amalie Dideriksen (Boels Dolmans)
  9. Barbara Guarischi (Canyon SRAM)
  10. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)

Hosszabb, olasz videó:

Rövidebb, angol videó:

Első szakasz (104 km)

Az első szakasz rögtön meghozta a nagyobb időkülönbségeket a versenyzők között, hiszen a táv vége felé elhelyezkedő emelkedő megszórta a mezőnyt. Az élen többé-kevésbé a várt névsor érkezett, nem túl nagy meglepetést okozva az olasz Giorgia Bronzini (Wiggle High5) sprintelt a legjobban Guarnier és a litván Rasa Leleivyte (Aromitalia-Vaiano) előtt. Talán hiányolhattuk a 41 másodpercet kapó Cromwell, Kirchmann, van der Breggen, Bujak (BTC Ljubljana), Amialiusik (Canyon SRAM) névsort. Móni rendben megjött, a küzdelmeket ezen a napon csak egy versenyző adta fel.

Mivel volt egy kategorizált emelkedő a szakaszon, így “beélesítették” a hegyi trikót is, amit Elisa Longo Borghini (Wiggle High5) vehetett fel az etap végén elsőként. Az összetettben Guarnier átvette a vezetést Kirchmann-tól, ekkor 8 másodperccel vezetett Niewiadoma és Bronzini előtt.

Nézzük, hogy számolt be Móni az első két napról:

A tegnapi nap elkezdődött a Giro Rosa.
2 km-es prológgal kezdtünk, ami egy körpályán zajlott; 3 jobbos kanyar megtétele után elértünk a célba.
Az időm 2:40, ami magamhoz mérten és sima országútival nem olyan rossz
A mai nap megkezdődött az ”igazi” verseny. A táv 104 km volt: 3 kisebb kör volt, 20 km-es körökkel teljesen sík volt, majd 70-km-től volt némi húzódás. Itt már kezdtek megúszni az emberek, de ismét lefele jött, majd sík következett, így itt ismét visszaértek.
Majd következett az utolsó 20 km, ahol helyenként 16-18%-os emelkedő rostálta meg a mezőnyt. Ez 1,5 km volt, aztán ismét elég technikás lejtmenet következett, az utolsó 10 km pedig sík volt. A mai szakaszon 68. lettem 3’21 hátránnyal. Holnap 111 km-rel folytatódik a verseny.

Szakasz top 10

  1. Giorgia Bronzini (Wiggle High5)
  2. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  3. Rasa Leleivyte (Aromitalia-Vaiano)
  4. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  5. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  6. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  7. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  8. Lizzie Armitstead (Boels Dolmans)
  9. Mara Abbott (Wiggle High5)
  10. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5)

Összetett top 10

  1. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  2. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  3. Giorgia Bronzini (Wiggle High5)
  4. Rasa Leleivyte (Aromitalia-Vaiano)
  5. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  6. Lizzie Armitstead (Boels Dolmans)
  7. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  8. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  9. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5)
  10. Mara Abbott (Wiggle High5)

Rövidebb, olasz videó:

Hosszabb, angol videó:

Második szakasz (111 km)

Ezen a napon bizony emelkedett a szakasz vége, ami ismételten felaprította a mezőnyt, ha maga táv, a tempó és a hőmérséklet nem lett volna elég. Evie Stevens győzött Longo Borghini előtt, néhány másodperccel értek be Niewiadoma és Abbott párosánál. Guarnier és Lichtenberg követte őket, de eléggé lemaradtak ahhoz, hogy Guarnier átadhassa a maglia rosa-t csapattársának, Stevens-nek. Van der Breggen még több hátrányt szedett össze, már több mint 1 percre nőtt összetettbeli hátránya. Legkésőbb ezen a napon az is kiderült, hogy Armitstead nem győzni jött ide, elvégre majdnem három perccel a győztes után ért célba. Király Móni csak három hellyel, de egy perccel jött mögötte, 42. lett közel 4 perc hátránnyal. A versenyt ezen a napon ketten adták fel.

Szakasz top 10

  1. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  2. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5)
  3. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  4. Mara Abbott (Wiggle High5)
  5. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  6. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  7. Rasa Leleivyte (Aromitalia-Vaiano)
  8. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  9. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  10. Tatiana Guderzo (Hitec Products)

Összetett top 10

  1. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  2. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  3. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  4. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5)
  5. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  6. Mara Abbott (Wiggle High5)
  7. Rasa Leleivyte (Aromitalia-Vaiano)
  8. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  9. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  10. Anna van der Breggen (Rabo Liv)

Hosszabb, olasz videó:

Rövidebb, angol videó:

Harmadik szakasz (120 km)

Ez a szakasz sík volt, mint egy palacsinta, ami úgy tűnhetett, talán jót tesz sokak már fáradó lábának, moráljának. Persze a mezőny nem kegyelmezett, egy elég komoly, bőven 40 feletti átlagot repesztettek Montagnana és Lendinara között. A Canyon SRAM nagyon előkészítette a sprintet Guarischinek, igazi vonata volt, végül azonban későn indult, és a többi sprinter elszáguldott mellette. Chloe Hosking (Wiggle High5) győzött Marta Tagliaferro (Alé Cipollini) előtt, míg a harmadik helyre saját csapattársa és a csapat másik kiváló sprintere, Bronzini fért oda. Móni a főmezőnnyel ért célba, míg a versenyt egy lány adta fel ezen az etapon.

Móni így foglalta össze az második és harmadik szakaszt:

Tegnap 111 km-rel folytatódott a verseny. A szakasz elején 2×12,5 km-es körpályán haladt a mezőny, ami sík volt, ahogy az azt követő kb. 75 km is. Az utolsó 20 km-nél vált izgalmassá a verseny: ezen a 20 km-en volt egy körpálya, ahol 5 km hegymászás következett. Ezután 16%-os lejtmenettel tarkított rész jött, majd a befutó előtt még egyszer ez az 5 km, és az utolsó 1 km 15-16%-os meredekségű volt. A 42. helyen érkeztem 3’52 hátránnyal.
A mai nap 120 km várt a mezőnyre. Szinte teljesen sík pályán zajlott a verseny; úgy 45 km-nél volt egy 1,5 km-es emelkedő, ami nem is rostálta meg a mezőnyt.
A mai szakasz a sprintereknek kedvezett a teljesen sík befutóval. A mezőnnyel együtt érkeztem azonos idovel a 88. helyen. Holnap 99 km megtétele vár a mezőnyre.

Szakasz top 10

  1. Chloe Hosking (Wiggle High5)
  2. Marta Tagliaferro (Alé Cipollini)
  3. Giorgia Bronzini (Wiggle High5)
  4. Roxane Fournier (Poitou-Charentes.Futuroscope.86)
  5. Barbara Guarischi (Canyon SRAM)
  6. Lucinda Brand (Rabo Liv)
  7. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  8. Leah Kirchmann (Liv Plantur)
  9. Thalita De Jong (Rabo Liv)
  10. Michela Pavin (Inpa – Bianchi)

Összetett top 10

  1. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  2. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  3. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  4. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5)
  5. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  6. Mara Abbott (Wiggle High5)
  7. Rasa Leleivyte (Aromitalia-Vaiano)
  8. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  9. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  10. Anna van der Breggen (Rabo Liv)

Hosszabb, olasz videó:

Rövidebb, angol videó:

Negyedik szakasz (98.5 km)

Ami az előző nap nem jött össze a Canyon SRAM-nak, az összejött ezen az etapon. Egyben jött sprintre a mezőny, aminek a végén Tiffany Cromwell megnyerte a szakaszt. Igencsak megérdemelte, egész évben rengeteget dolgozott a csapatáért, rendszeresen ott volt az élmezőnyben, szinte járt már neki a győzelem. Lényegi változást nem hozott a nap az összetett szempontjából, a szakasz végére viszont három fővel csökkent a mezőny létszáma. A nap fénypontja egyértelműen Király Mónika szereplése, aki egy jó akcióval feliratkozott a hegyi pontok listájára, miután megnyerte a nap egyetlen hegyét.

Neki ilyen volt a nap:

A mai nap 90 km volt a táv, 44 km/h-s átlaggal teljesítettük a szakaszt.
Mindjárt a rajt után volt egy hegynél GPM, ezt sikerült megnyernem, aztán folytattuk utunkat a tó körül.A mai napon haladt a mezőny szépen, kisebb-rövidebb emelkedések tarkították az utunk folyatatását, és 3-4 hosszabb alagutat is tartalmazott a szakasz – hát itt nem sok mindent lehetett látni!
Az utolsó 25 km sík volt. Ma a 81. helyen érkeztem 10 mp hátránnyal, az összetettben még mindig az 55. helyen vagyok. Viszont a hegyi összetettben a 4. helyen állok!
Holnap igazán nehéz nap ígérkezik: a táv 77,5 km, és a Mortirolo meghódítása következik 1890 méteren!

Szakasz top 10

  1. Tiffany Cromwell (Canyon SRAM)
  2. Maria Giulia Confalonieri (Lensworld-Zannata)
  3. Aude Biannic (Poitou-Charentes.Futuroscope.86)
  4. Marta Bastianelli (Alé Cipollini)
  5. Michela Pavin (Inpa – Bianchi)
  6. Arianna Fidanza (Astana)
  7. Soraya Paladin (Top Girls Fassa Bortolo)
  8. Leah Kirchmann (Liv Plantur)
  9. Sheyla Gutierrez (Cylance Pro Cycling)

Összetett top 10

  1. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  2. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  3. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  4. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5)
  5. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  6. Rasa Leleivyte (Aromitalia-Vaiano)
  7. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  8. Mara Abbott (Wiggle High5)
  9. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  10. Anna van der Breggen (Rabo Liv)

Champagne showers. 🍾🍾🍾🍾 📷 @velofocus #girorosa #takethelead @wmncycling @canyon_bikes @sramroad @rapha

A photo posted by Tiffany Cromwell (@tiffanycromwell) on

Hosszabb, olasz videó:

Rövidebb, angol videó:

Ötödik szakasz (77.5 km)

Talán a királyetaphoz érkezett a Giro Rosa 2016 ezen a napon. Bár a táv viszonylag rövid volt, a táv profilja jól mutatta, itt bizony horrorisztikus élményben lesz részük sokaknak. Egy jó 1.300 méteres mászást mutatott be a mezőny, mire felértek a Mortirolo-ra 1.850 méteren, ami mindenkit megviselt. A csúcs után még közel 35 kilométert kellett megtenni, és aki kevésbé volt jó lefele, bizony tudott időt veszíteni. Kettős Wiggle High5 győzelem született: Abbott hazaért több, mint fél perccel, Longo Borghini pedig sprintben megverte Guderzo-t, Guarnier-t és Lichtenberg-et.  A nap nyertese egyértelműen Abbott volt, aki átvette az összetettben a vezetést, míg a vesztesek közé Stevens (6.) és Niewiadoma (9.) sorolható. A többi trikónál nem történt változás, míg a versenyből hatan szálltak ki.

Móni túlélte a napot, és kis regenerálódás után ezeket osztotta meg velünk:

A mai nap a híres Mortirolo meghódítása volt teríteken. Az átlagban 10-11%-os emelkedő, mely 12 km volt, rendesen megrostálta a mezőnyt.
A Mortirolo előtti 25 km lényegében gyorsan eltelt, mivel itt volt egy sprint hajrá, majd elértünk a keskeny utcákra, ahonnan már szépen kezdett emelkedni egészen a Mortiroloig. Persze még utána is volt kevés felfelé, de ez már “könnyebbnek” tűnt. Majd kövekezett a hosszú lejtmenet, és ez szinte a cél előtti 2 km-ig ki is tartott.
A mai nap nem tartozott az “egyszeru versenyek közé”. Ma 69. lettem 16 perc hátránnyal. Az összettben a 61. helyen állok. Holnap 118 km vár a mezőnyre 3 GPM és 1 sprint hajrával tarkítva.

Szakasz top 10

  1. Mara Abbott (Wiggle High5)
  2. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5)
  3. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  4. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  5. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  6. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  7. Ksenyia Tuhai (Bepink)
  8. Yevgenia Vysotska (Hagens Berman Supermint)
  9. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  10. Doris Schweizer (Cylance Pro Cycling)

Összetett top 10

  1. Mara Abbott (Wiggle High5)
  2. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  3. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5)
  4. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  5. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  6. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  7. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  8. Yevgenia Vysotska (Hagens Berman Supermint)
  9. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  10. Doris Schweizer (Cylance Pro Cycling)

Hosszabb, olasz videó:

Rövidebb, angol videó:

Hatodik szakasz (119 km)

Ha az ötödik szakasz meggyötörte a versenyzőket, ez a nap csak fokozta a kínokat. A profil elég hullámvasutasra sikerült, kellett másznia a mezőnynek rendesen. A verseny szempontjából nem fogytak el az érdekességek: a birodalom visszavágott, azaz ezen a szakaszon a Boels Dolmans aratott kettős győzelmet Stevens és Guarnier révén, utóbbi visszaszerezte a maglia rosa-t. Az első naptól fehér trikót viselő Niewiadoma a Mortirolo-n nagyobb hátrányt szedett össze, most tett egy kísérletet ennek ledolgozására az utolsó hegyen, de sokat nem tudott javítani helyezésén. Keményen kiosztották most is az időket, az utolsó célbaérő 47 és fél percet kapott. Ez a szakasz három áldozatot szedett a mezőnyben, így 121-re apadt a létszám.

Móni “élményei” erről a napról a következők voltak:

Azt gondoltam, hogy a tegnapi napnál nem lehet nehezebb szakasz, hát de így lett. A mai szakasz 118 km volt: 9,2 km megtétele után következett az első 10 km hosszú emelkedő, ez kb. 6-7% volt, majd kisebb lejtmenet után jött egy újabb 10 km-es emelkedő: ez már keményebb volt, 8-9%-os átlagban. De még itt sem fejeződött be, kis lejtmenet es jött az utolsó 8 km-es emelkedő – eddig 57 km-ig jutottunk el. Majd egy hosszabb lejtmenet várt ránk a célig, de hogy ne maradjunk a végére hegy nélkül, a befutó előtti 6 km mászás után csak elértük a 118 km-t. Kemény nap volt a mai, és a hőmérséklet is nagyon magas volt. A szakaszon 34. lettem; mai hátrányom 22’44, ami soknak tűnik, de Longo Borghini is kapott 16’56-ot, szóval tényleg egy nehéz szakaszon vagyunk túl, és nem utolsó sorban már a 6. szakaszon. Összetettben a 49. helyen állok. Holnap időfutam következik, ami 21.9 km lesz.

Szakasz top 10

  1. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  2. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  3. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  4. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  5. Mara Abbott (Wiggle High5)
  6. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  7. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  8. Elena Cecchini (Canyon SRAM)
  9. Ksenyia Tuhai (Bepink)
  10. Alena Amialiusik (Canyon SRAM)

Összetett top 10

  1. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  2. Mara Abbott (Wiggle High5)
  3. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  4. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  5. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  6. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  7. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  8. Ksenyia Tuhai (Bepink)
  9. Alena Amialiusik (Canyon SRAM)
  10. Leah Kirchmann (Liv Plantur)

Hosszabb, olasz videó:

Rövidebb, angol videó:

Hetedik szakasz (22 km)

Elérkezett az igazság újabb napja, az egyenkénti időfutamhoz sorakoztak fel a már némileg nyúzott versenyzők. Bizonyára jobban örültek volna neki, ha egy Tahi-Kisoroszi domborzatú pályán kell rajthoz állniuk, de anno a szervezőknek más elképzeléseik voltak az íróasztalnál üldögélve a cronometro individuale kifejezés kapcsán. Kemény pályát raktak össze, ahol az utolsó versenyző közel 8 percet kapott (emlékezzünk, 22 kiliről van szó), Király Mónika egyik csapattársa pedig limitidőn kívül jött meg. A győzelemre 5-6 embert tartottunk esélyesnek, végül ez így is lett: csak öten tudtak egy percen belül jönni a spiccen, és az egyórás világcsúcstartó, Evie Stevens végül megnyerte az etapot 4 másodpeccel a van der Breggen – Longo Borghini páros előtt. Stevens ezzel idén már 3 szakaszt nyert a Giro-n! Számunkra még nagyobb, még kellemesebb hírt csak maga Móni hozott:

A mai napon folytatódott a Giro Rosa, az időfutam 21,9 km hosszú volt. Mint időfutam, azért kicsit féltem a rajt előtt, mivel nagy nevekkel kellett küzdeni, és nem utolsó sorban az idővel is.
A verseny előtt megnéztük a pályát: 4 km után volt egy 2 km-es, 10%-os emelkedő, majd helyenként lankásodott, de 10 km-ig nagyjábol felfelé haladtunk. A hátralévő 11,9 km lejtmenet volt; ez durva volt, nagyon technikás kanyarokkal. Mondhatom, felfelé elég jól haladt a bringa, de lefele már nem igazán. A mai nap a 20. helyezést értem el a sima országútimmal, ez kicsit meglepett 🙂

Szakasz top 10

  1. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  2. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  3. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5)
  4. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  5. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  6. Karol-ann Canuel (Boels Dolmans)
  7. Doris Schweizer (Cylance Pro Cycling)
  8. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  9. Thalita De Jong (Rabo-Liv)
  10. Tatiana Guderzo (Hitec Products)

Összetett top 10

  1. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  2. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  3. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  4. Mara Abbott (Wiggle High5)
  5. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  6. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  7. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  8. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  9. Alena Amialiusik (Canyon SRAM)
  10. Ksenyia Tuhai (Bepink)

Doing what I do best—ripping it on the descent 🚴💨#GiroRosa 📸 @velofocus

A photo posted by Alexis Ryan (@alexismryan) on

Hosszabb, olasz videó:

Rövidebb, angol videó:

Nyolcadik szakasz (99 km)

A Giro Rosa 2016 utolsó előtti szakasza egy kis kegyelmet hozott a mezőnynek: nagy betűkkel volt ráírva, hogy mezőnyhajrá és sprinterek. Nem is volt nagy meglepetés, a mezőny egyben bejött – igaz, ez okozott egy kis galibát az utolsó kilométeren. Teljes olasz dobogót és Bronzini második szakaszgyőzelmét hozta ez a nap, így a házigazdák lelki békéje némileg helyreállhatott, ha már egyszer a négy trikóból három amúgy is elúszott. A szakaszt négyen adták fel, a mezőny megmaradt része pedig már a másnapi trükkös, utolsó szakaszra készülhetett fejben.

Király Mónika ezeket írta nekünk, nektek a szakaszról:

A mai nap egy újabb szakaszon vagyunk túl. A táv 98 km volt, ami lényegében sík volt; a nehézséget a sok körforgalom és a rengeteg kanyar megtétele jelentette. Igaz, volt egy GPM 52 km-nél, de ezen átrobogott a mezőny. Az egész versenyt “lószparáde” jellemezte, az utolsó 5 km pedig egy körpálya volt.
Nagyon meleg, 37 fok volt; számomra ez is nagy kihívást jelentett. A mezőny egyben érkezett a befutóra, én a 70. lettem. Az összetettben most már a 44. helyen állok. Holnap elérkezünk a Giro D’Italia utolsó szakaszához, ami 100 km körüli lesz.

Szakasz top 10

  1. Giorgia Bronzini (Wiggle High5)
  2. Marta Bastianelli (Alé Cipollini)
  3. Maria Giulia Confalonieri (Lensworld-Zannata)
  4. Michela Pavin (Inpa – Bianchi)
  5. Lucinda Brand (Rabo Liv)
  6. Roxane Fournier (Poitou-Charentes.Futuroscope.86)
  7. Ilaria Sanguineti (Bepink)
  8. Tiffany Cromwell (Canyon SRAM)
  9. Sheyla Gutierrez (Cylance Pro Cycling)
  10. Lauren Kitchen (Hitec Products)

Összetett top 10

  1. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  2. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  3. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  4. Mara Abbott (Wiggle High5)
  5. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  6. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  7. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  8. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  9. Alena Amialiusik (Canyon SRAM)
  10. Ksenyia Tuhai (Bepink)

When me and @c_majerus had a fan selfie with miss pink @meganguarnier @boelsdolmansct #jobdone #girodonne

A photo posted by Lizzie (@l_armitstead) on

Hosszabb, olasz videó:

Rövidebb, angol videó:

Kilencedik szakasz (105 km)

Utolsó szakasz, hát az sima ügy – gondolja a gyanútlan ember. Nem úgy van ám az a Giro Rosa-n! Sunyi kis szakasz volt, még így a végén is elég komoly időket osztottak ki, a top 10-ben is történt ennek köszönhetően változás – de nem a top 3-ban. Megan Guarnier a tavalyi szívfájdalom után most győzni tudott az összetettben, Evie Stevens bekísérte a második helyen, a dobogó harmadik fokára pedig Anna van der Breggen állhatott, miután – az ő szintjéhez mérve – a sírból hozta vissza ezt a Giro-t. A ponttrikó is Guarnier-é lett, a hegyitrikót Longo Borghini megtartotta az olaszok örömére, a legjobb fiatal pedig Niewiadoma lett, akinek fehér trikóját senki egy percre sem veszélyeztette. Ezen a zárószakaszon Thalita De Jong a “kihagyott” prológ után most már győzni tudott, egy perccel hazaért az üldözői előtt. Móni egészen szenzációsat ment, ezzel az összetettben is előrébb lépett jópár helyet.

A küzdelmeket követően Móni összefoglalta a szakaszt és mondott még pár dolgot a verseny alakulásáról:

A mai nap elérkeztünk a Giro Rosa utolsó szakaszához, amely 104 km volt. A szintrajzot tekintve nem tűnt durvának a szakasz, de ez csalóka, mint mindig. 3 darab 30 km-es kört kellett megtennni, amely 3×2,5 km emelkedőt is tartalmazott. Ezután 86 km-nél kezdődött a befutó előtti 5 km-es mászás, mely átlagban 9-10% meredekségű volt. Már a kis körökben lévő rövidebb emelkedő is megrostálta a mezőnyt, de az utolsó 5 km-es felfelé volt a verseny szinte legnehezebb része, ráadásul a hőmérséklet is közel volt a 35 fokhoz.
A várakozásomat a mai napi eredményem rendesen felülmúlta: a 25. helyen érkeztem 3 és fél perces hátránnyal. A 10 napos versenyt így összetettben a 38. helyen fejeztem be. Azt gondolom, elégedett vagyok az első Giro D’Italia versenyemmel, amely kemény 10 napos versenyzést hozott.

A versenyen 6 fős csapatok indultak, mi már a 2. szakaszon elvesztettünk egy lányt, 3 napja a kolumbiai lány adta fel a versenyt, 2 napja pedig az időfutamon kapta meg az időhátrányt egy csapattársam. Így az utolsó 2 szakaszt csak hárman folytattuk. Sajnos nálunk a csapatmunka nem úgy működik, mint más csapatban, mivel 6 főből mind a 6-an különböző erőnléttel rendelkezünk. A csapat kiértékelése még nem történt meg számomra, ugyanis sietnem kellett a reptérre, így sok kommunikáció még nem adatott meg.
A jövő mindig kérdéses; remélem, minden jól alakul, erről talán később….Ebben az évben még 2-3 többnapos versenyre megyek, és persze még több 1 naposra. Ha otthon leszek, igyekszem magyar versenyeken is elindulni, ha úgy alakul.

Szakasz top 10

  1. Thalita De Jong (Rabo Liv)
  2. Riejanne Markus (Liv-Plantur)
  3. Maria Guilia Confalonieri (Lensworld-Zannata)
  4. Ingrid Drexel (Astana)
  5. Ane Santesteban (Alé Cipollini)
  6. Mayuko Hagiwara (Wiggle High5)
  7. Sheyla Gutierrez (Cylance Pro Cycling)
  8. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  9. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  10. Anna van der Breggen (Rabo Liv)

Összetett top 10

  1. Megan Guarnier (Boels Dolmans)
  2. Evelyn Stevens (Boels Dolmans)
  3. Anna van der Breggen (Rabo Liv)
  4. Claudia Lichtenberg (Lotto Soudal Ladies)
  5. Mara Abbott (Wiggle High5)
  6. Tatiana Guderzo (Hitec Products)
  7. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv)
  8. Leah Kirchmann (Liv-Plantur)
  9. Alena Amialiusik (Canyon SRAM)
  10. Ksenyia Tuhai (Bepink)

Hosszabb, olasz videó:

Rövidebb, angol videó:

Mivel a Giro Rosa 2016 természetesen a Women’s World Tour része, a sikeres versenyzőknek csak úgy potyogtak a pontok. Guarnier eddig is jól állt, most viszont már igen masszív az előnye:

  1. Megan Guarnier (Boels Dolmans) – 886 pont
  2. Lizzie Armitstead (Boels Dolmans) – 545 pont
  3. Elisa Longo Borghini (Wiggle High5) – 493 pont
  4. Evelyn Stevens (Boels Dolmans) – 484 pont
  5. Anna van der Breggen (Rabo Liv) – 467 pont
  6. Emma Johansson (Wiggle High5) – 463 pont
  7. Leah Kirchmann (Liv Plantur) – 439 pont
  8. Chantal Blaak (Boels Dolmans) – 351 pont
  9. Kasia Niewiadoma (Rabo Liv) – 351 pont
  10. Marianne Vos (Rabo Liv) – 314 pont

Végül pár kommentárral, idézettel fejezzük be a cikket, ami mögé betettünk pár grafikont szemléltetés céljából.

Nagyon köszönjük Király Mónikának a kis bepillantásokat, hogy igyekezett időt szakítani ránk és rátok. Bízunk benne, hogy ez a remek szereplés csak a kezdet, és lesz még folytatás! Hajrá!

It’s surreal. I really am so happy.

Megan Guarnier, Boels Dolmans

I didn’t really have any GC ambitions coming in. To be 1-2 is really nice.

Evelyn Stevens, Boels Dolmans

I’m really happy for the team, for the win again, and for the staff.

Giorgia Bronzini, Wiggle High5

I could race on the same level as the best climbers and that’s important to me.

Claudia Lichtenberg



 

Reagálhatsz Facebookkal!
Share