was successfully added to your cart.

Cart

Cyclocross magyar bajnokság 2017, nagyon hosszú rövid előzetes

cyclocross magyar bajnokság 2017

2016/2017-ben repülőrajtot vett a cyclocross szezon kishazánkban: új sorozat, új Facebook oldal, új weboldal (bár utóbbi még mindig csak névleg létezik). Ennek a szép kirakósnak az újabb eleme az ILB-Factory Crossarena leánykori névre hallgató bajnokság, azaz a cyclocross magyar bajnokság 2017-es kiírása. Bár mondhatni úttörői vagyunk a hazai cyclocrossról való írásnak, beszámolásnak, idén mégis kicsit “elhanyagoltuk” kis kedvencünket, köszönhetően a szervezeti struktúránk megváltozásának (így mondják biznisznyelven, hogy az egyik szerkesztő külföldre távozott az itthoni siralmas körülmények elől…). De most megpróbáljuk behozni a lemaradást: lesz galéria (majd), lesz előzetes (most), és a hónap végén kilátogatunk Luxemburgba is lángost harapni. Vagy waffelt. Igen, ott leszünk a válogatott mellett a VB-n is.
De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, mi fog történni az OB falai között.

Falak? Nem véletlen írtuk ezt, hiszen Ferencvárosban, az egykori Nagyvásártelep területén rendezik az OB-t. Önmagában is érdekes díszlet szinte bármilyen rekreációs tevékenységhez (sokan azt hiszik, hogy a különböző narkotikumok fogyasztása is rekreációs tevékenység, de el kell őket keserítenünk, nem az…), de 250 versenyzővel, még ennyi szurkolóval és egy speakerrel megtöltve egészen elképesztőnek ígérkezik.

A nyomvonalból a célegyenes és rajt terület lesz fedett, a pálya többi része kívül kanyarog a “pampás” részeken. Elsőre nagyon síknak, unalmasnak tűnhet a terület, de akkor még nem mentünk elég közel, és nem fedeztük fel a homokos szekciókat. Ebből több is lesz, rögtön egy nagyobb a rajt után (számíthatunk csatajelenetekre…), amit kétszer is megmásznak a trikóra éhes versenyzők. Hogy ez mekkora kihívás lesz, arról az időjárás majd gondoskodik. Fagy esetén száguldás várható, enyhébb időben klasszikus homokozás. Erről a dombról lefelé van még egy nagyobb letörés is, ez sokaknak gondot okozhat 😉 Mi szóltunk…
A második homokos szekció egy szolidabb hullámvasút, szintén az időjárástól függő nehézségben. De látványos lesz így is, úgy is. A pálya második része a depó után kezdődik, ez már tényleg sík, egyedül a megint visszatérő homok jelenti a mókafaktort. Szerencsére a magyar szervezők is inkább a gyorsabb pályák felé tendálnak immár, így sokat nem fognak kanyarogni a versenyzők, mire újra a depóban találják magukat. Innen egy rövid átvezetés után pedig irány az aréna. A biztonság kedvéért van pár kanyar bent is, így aki éppen küzd, tovább élvezheti a vendégszeretet, a nézők pedig több vért látnak jobban szemügyre vehetik a kisportolt testeket. Azért a betonos 180 fokos kanyarokon óvatosan azokkal a gumikkal 😉

A szervezők 6 perc körüli időket várnak a legjobbaktól. Összefoglalva egy sík, nagyon gyors, nagyon sok homokos részt tartalmazó pályára kell készülni, ami próbára teszi a technikás versenyzőket is. Bónuszként még a vízközelben mindig erős szél is faktor lehet, főleg azoknak, akik nincsenek hozzászokva a pofaszélben való erőlködéshez. Igen, rólatok van szó, montisok (persze csak viccelünk 😉 ).

cyclocross magyar bajnokság 2017

Ennyit a díszletről, nézzük a színészeket a szezon legfontosabb darabjában. Az utánpótlással kéne kezdeni, de egy idei újítás miatt az utánpótlás bajnokságok már októberben lezajlottak Várgesztesen. A különszedés fő oka volt, hogy a kisebbek felkészülését nagyban akadályozza, hogy a tél közepétől egyre hamarabb sötétedik, így az érdemlegesen edzéssel tölthető órák száma is csökken. Mielőtt mondanátok, hogy ez rátok is igaz, had emlékeztessünk titeket, hogy nektek nem kötelező anyukátok felügyelete alatt edzeni… De hát ízlések és pofonok 😉 Tehát a kicsikről itt nem sok szó fog esni most, inkább a nagylányok és nagyfiúk játéka lesz érdekes.

Kezdjük a sort a legkisebb VB kategóriával, a junior fiúkéval, magyarosan az U19-el. Nagyon meg lennénk lepve, ha nem a Vas Balázs (Merida Maraton TEAM CST), Fetter Erik (Pilis Cross Country Club) duóból lenne egyikük a befutó. A kis magyar Van der Poel és Van Aert egész szezonban üldözik egymást, most is izgalmas küzdelem lesz. Persze a többieket sem szabad leírni, itt van még Orosz Gergő (F.SZ.S.E-FTC), akit a tavalyi CX VB-n ismerhettünk meg igazán, vagy a ranglista jelenlegi második helyezettje, Tóth Dávid (Trek Nagykáta SE). Ha nekik sem sikerül meglepetést okozni, még mindig számíthatunk Kis Hunorra (KONTENT-DKSI CYCLING TEAM) vagy Bognár Ábelre (Mesterbike-Ilb factory). Várjuk, izgalmas lesz.

Női fronton az ennyire fiataloknál már közel sem ilyen rózsás a helyzet, hiszen csupán egy indulónk van, Bukovácz Kata (CUBE-Csömör). Még talán Buzsáki Virágra (PCCC) lehet számítani, de őt egyelőre nem láttuk a rajtlistában. Szomorúak vagyunk, inkább haladunk is tovább.

Jönnek a legnagyobb mezőnyök: a Masterek, szám szerint három. A hármassal kezdünk. Érdekes ez a kategória is, hiszen például a nagyon erős Balogh Zsolt (Vinibike) zömében montival szokott versenyezni, viszont ha ismét magyar bajnok szeretne lenni, CX géppel kell a többieket legyőznie. Hasonló cipőben jár Rozgonyi Sándor (Cube Csömör) is, kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan sikerül az “átállás”. Természetesen a magyar ranglista éllovasát is az esélyesekhez soroljuk, Kármán József (TREK Nagykáta), és a dobogó közelébe várjuk Kolb Tamást is a Kőbányai Torna Club SE-ből. Persze akik most kimaradtak a felsorolásból, extra lendülettel fogják bizonyítani, hogy itt lett volna a helyük 😉

cyclocross magyar bajnokság 2017

Kicsit fiatalodunk, irány a Master 2. Óriási mezőny, óriási menés, óriási nevek. Imádjuk a középső Master kategóriát. Jön a címvédő, Medgyes Gábor (KTM Teszt Team); idén sokat még nem láttuk crossozni, de általában nem jelent neki gondot a történések közepébe csöppenni. Kemény ellenfél lesz. Specziár Viktort (Kőbányai Torna Club SE) senkinek sem kell bemutatni, fekszik neki a pálya, ráadásul jól be is gyakorolta az elmúlt hetekben, szinte fix a dobogó. Szabó Balázs András (Speed Way) új ebben a korcsoportban, de közel sem a pályán: garantáltan bele fog szólni a küzdelmekbe, valószínűleg szó szerint isFésüs Lászlót, alias Kefét (Meditech SC) is ismeritek már jól, ha máshonnan nem is, de minimum a Starva leaderboardokról 😉 hát itt egy másféle KOM-ra lesz szükség, de garantáltan benne van a lábában. Adame László is mindig az elejével érkezik, miért lenne ez most máshogy? Számíthattok rá is. A Footstrong neve immár végleg összefonódott a hazai cross-szal, a ranglista alapján Filepkó Gábor és Klein Tamás a legesélyesebbek, hogy “hazaérjenek”. Nem lenne teljes az összkép, ha nem említenénk meg Vas Pétert (Merida Maraton TEAM CST) is, így most ezt is kipipálhatjuk: a “nagyVas” is okozhat meglepetést. Ja, és majdnem kifelejtettük, hogy Wouter Cleppe is rajthoz áll. Természetesen mivel nem magyar állampolgár, így a bajnokság alakulásába nem tud beleszólni, de valahol az elején fog “kellemetlenkedni”, ez garantált. 36 előnevező van ebben a csoportban, izgalom lesz bőven.

Végül jöjjenek a suhanc Master 1-esek. Top évét csinálja éppen Cser Gábor (Epronex Special-bikes Team), hiszen a várgesztesi dupla hétvége kivételével mindenhol nyerni tudott eddig. Kérdés, hogy sikerülni fog-e neki itt is a győzelem. Nem ez lenne az első Master bajnoki címe 😉 Ábrók Norbert (Gesu Bikewear) és Zóka-Újhelyi Zoltán szoktak talán a legközelebb járni Gáborhoz, szerintünk most sem lesz ez máshogy; kérdés, hogy sikerül-e eléggé megközelíteni. Szalma Csaba (Trek SE) is képes lehet felérni a dobogóra, bár ehhez az kell, hogy a technika is egyben maradjon. Mi szurkolunk. Idén még nem indult sehol sem Héjja Attila (Superior MTB Team), pedig korábban voltak sikerei ebben a kategóriában, tehát nem szabad leírni.
Ezen a ponton emlékezünk meg a “mi” Tóth Andrisunkról (Team Econix-CR), hátha még más is emlékszik rá… Sajnos az OB-n sem fogjátok látni őt, szűnni nem akaró egészségügyi problémái miatt még mindig vár, hogy visszatérhessen. Neki is nagyon szurkolunk.

cyclocross magyar bajnokság 2017

Közeledik a vége, jön egy karcsúbb mezőny a 23 év alattiakkal. Őszinték leszünk: meglepetés lenne, ha Dina Marci (Trek SE) nem védene címet. Nagyon erős, az elmúlt versenyeken egyedüliként tartotta Buzsó tempóját. Trónok harcába illő módon rá a legnagyobb veszélyt saját testvére jelenti, Dina Dániel (CUBE-Csömör), ők ketten elvihetik a vállukon az egész showt. Komoly kihívó Borsos Benedek (Speed Way) is, aki a szezon elején több versenyt is nyert. Persze Rózsa Balázs (Differdange) is meg akarja majd mutatni, hogy nem felejtette el, hogyan kell ezt csinálni, annak ellenére, hogy idén már nem igazán volt neki prioritás a crossozás. Szöllősi Ferinek (Focus Team) is szoktak jó napjai lenni, és ne feledjük, tavaly ő is megjárta Zoldert. Végül pedig Zathureczky Márkot emeljük ki, aki állhat dobogón a bajnokság végén. Nem lenne neki szokatlan 😉

cyclocross magyar bajnokság 2017

Kedvenceink, a hölgyek! Főleg, mivel bármilyen szakágról van szó, mindig kénytelenek vagyunk megemlíteni Benkó Barbit (Focus XC Team), hiszen állandó top favorit. Most sincs ez másképp, ez lenne a jubileumi 25. magyar bajnoki címe az összes szakágban együtt. Impresszív… Na, de ki az aki legyőzheti? Például Orosz Anita (Trek SE), aki idén az év női CX bringása is lett. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy bizony neki is van egy cross bajnoki címe, 2013-ból, Póstelekről. Ha nézegetjük a magyar ranglistát, találkozhatunk Szekeres Viktória (KTM Teszt Team) nevével is. Valószínű az OB-n is említésre méltóan fog teljesíteni. Cseh Veronika (Alpinbike) nagyon rutinos, és nagyon gyors is tud lenni, a többiek jogosan tarthatnak tőle. Kanti Dorottya (Dr Bátorfi-Agria KTK ) fekete lóként érkezik, idén cyclocross bringán nem sokat láttuk. Korábban voltak jó versenyei, reméljük, ez is oda fog tartozni a végén. Tache Marike-ot (Speed-Way Team) jogosan hagytuk ki, hiszen román állampolgárként a bajnoki eredménybe nem fog tudni beleszólni, de attól még számíthattok rá, hogy a friss belga tapasztalatoknak köszönhetően valahol a spiccen érkezik majd.

cyclocross magyar bajnokság 2017

És végül a király kategória! Az elit férfiak versenyében is sanszos a címvédés, Búr Zsolt (Vialand Racing Team) nagyon jó szezonban van, uralta a hazai sorozatokat. Legnagyobb riválisa a technika ördöge, de ugyebár aki rendesen készült, azzal nem történhet semmi baj (Andris!!!). Aki úgy istenesen beleköphet a címvédő levesébe, az Buruczki Szilárd (CUBE Csömör), négyszeres bajnok, szuper motivált, és szintén kiválóan ismeri a pályát. A másik mumus Pelikán János (Mesterbike ILB Factory) országúti és időfutam elit bajnok, a Szembeszeles Edzések Koronázatlan Királya. Ugye emlékeztek, mit írtunk az elején a szélről? Hagyjuk leesni 😉 Nagy visszatérő lesz Fejes Gábor (Dr Bátorfi-Agria KTK), az ő állapotáról nem sokat tudunk, de kihagyhatatlan az esélyesek közül.
Van még pár név, akik kiváló versenyzők, de mivel nem a top 3-ban szoktak érkezni, ritkán kerülnek említésre. Az első ilyen favoritunk Kriván Andris (Epronex Special-bikes Team), hibátlan szezonja volt, de szerencsétlenségére pont kiöregedett U23-ból, Buzsóékkal pedig még nem sikerült teljesen felvenni a versenyt. Soós Tamás Gábor (CUBE Csömör) nagyon technikás rider, stabilan érkezik az elejével, de mindig kicsit mögöttük… Bálint Andris (Mesterbike ILB Factory), Hacsi Ákos (Team 3K) pedig mindketten stabil top 10-es versenyzők, így valószínűleg kövér UCI pontokra vadászhatnak majd.


Nem rövid, de legalább hosszú, ez lenne a leBidon jóslata a vasárnapi korcsolya cycloocross országos bajnokságra – a képeket a saját archívumunknak köszönjük. A versenyt ugyanazok a szervezők rendezik, akik immár két Crossligetet is a hátuk mögött tudhatnak, így talán nem fogtok unatkozni, ha kinéztek. Ha viszont otthon maradtok, biztos lemaradtok mindenféle jóságról. 10 fokot mondanak, az szinte tavasz, bár nem jöttünk rá, hogy a kis vízszintes vonás mit jelent a szám előtt 😛
Úgy tervezzük, fotóst is delegálunk a helyszínre, így akár egy jó öreg “bidonos” galériában is szerepelhettek. A versenyről minden infót megtaláltok itt.

Minket itt kéne (!) követni, na meg Instagramon itt, vagy éppen Tumblr-en itt.

A bátrabbak még 2017-es naptárat is rendelhetnek tőlünk (emailben az info [kukac] lebidon.net címen), bár erősen fogynak a készletek, szóval bele kell húzni!

Reagálhatsz Facebookkal!
Share