Supercross 14/15, 4. futam, Karancs Kupa

Mondhatni, hogy egy rövid veszprémi kiruccanás után a sorozat ismét “hazatért” északra. A hétvégén egyik kedvenc városunkba, Salgótarjánba látogathattunk ismét, hogy kerékpárversenyzőket és Andrist fotózhassuk a Karancs Kupa alkalmából, no meg a hét közepén lehessen egy kis vérszívás, beszámolót írni. Akik más sportokat is követnek, azoknak ismerősen hangozhatnak Gary Lineker elferdített szavai, miszerint a cyclocross olyan egyszerű sport, ahol a fagyban, sárban, esőben 100-150 ember kergeti egymást, majd a végén mindig egy belga nyer (és Andris sosem ér célba…). Erről és sok másról az alábbiakban olvashattok bővebben.

A történet természetesen Gödöllőn kapta az első impulzusokat, méghozzá Andris házmesterének (lelkes szomszédjának?) köszönhetően:

Nem igazán találunk szavakat, annyira precízen összeszedte a lehetséges veszélyforrásokat. Ez a kis figyelmeztetés egészen a hatvani elágazásig elegendő beszédtémát jelentett a “Bidonwagen” utasainak, onnantól fogva csak a kötelező (?) technikai szünet kedvéért ébredt fel kedves versenyzőnk… Amúgy ez egy érdekes és bámulatos képesség nála. Valahogy megérzi a lehajtók, pihenők, benzinkutak közelségét, és teljesen váratlanul, legmélyebb álmából felriadva szól, hogy akkor ő most megállna. Mondjuk egyesek tudnak repülni, vagy gondolataikkal mozgatni tárgyakat, esetleg versenyeket befejezni és hasonló szuperképességekkel rendelkeznek, de nekünk ez jutott. De nem panaszkodhatunk…na jó, egy kicsit!

Tehát az idén megszokotthoz képest kicsit később, de csak megérkeztünk Salgótarjánba. Ennek két oka is volt: az egyik, hogy még az ígéret földjén (=Gödöllő) megpróbáltuk Andris montiját is feltenni a tetőre, mert elmondása szerint két biciklivel könnyebb a pálya szélén dumálni. De sajnos sehogy sem akart tetőcsomagtartó kompatibilitást mutatni a 29-es csodagéppel, így szomorú szívvel kénytelenek voltunk azt otthon hagyni. A másik ok, hogy az idén a tavalyihoz képest új pályát jelöltek ki a szervezők, így még szerencsétlenkedtünk a pálya körül autóval megtekintettük a melegítőket a pálya távolabbi pontjain, mielőtt a versenyközponthoz hajtottunk volna.

A Karancs Kupa pályája (ahogy tudjuk, kicsit kényszerből is) a tavalyihoz képest teljesen új helyszínen, a Tarjáni Gyermektábor területén lett kijelölve. Mikéntjéről, miértjéről itt olvashattok bővebben. Egy hosszú, valaha leaszfaltozott úton volt a rajt, ami kicsit emelkedett is. Főleg az út vége felé botrányos állapotok uralkodtak, így ez több felütéses defektet eredményezett a mezőnyökben. Az itt-ott felbukkanó üvegszilánk-kupacok szintén inkább csak elvettek az élményből, bár voltak last minute kísérletek a feltakarításukra. Utána jött az egykori gokart pálya, majd a dupla akadály, és az egészen új deszkáspark csücske. Aztán a rajt utáni hosszú egyenes másik oldalán lehetett szó szerint visszaszáguldani aszfalton (vagy ami ugyebár maradt belőle az elmúlt évek során…) a tóhoz. A tavat egy földúton kellett megkerülni, aminek a felénél volt egy szimpla akadály – egy igencsak magas lépcsőfokot kell elképzelni. Végül a pálya utolsó harmada egy füves, néhol sáros szakaszból állt, végén a céllal. De mivel nem a célkapu alól indult a verseny, így még bemutatásra vár, ami ezek után következett; ez a szimpla technikai zóna, valamint egy rövid, füves, sáros “csikicsuki” szakasz volt, a végén egy elég szűk és alacsony kertkapuval (!), amin át kellett haladni, hogy újabb körökre lehessen kigurulni.

Bár Salgótarján a hazai cyclocross, valamint a többi kerékpáros szakági élet egyik gócpontja, mégis, ez a vasárnapi pálya nekünk nem igazán jött be. El kell ismernünk, a tavalyi (és az azelőtti) pálya a stadion körül sem felelt meg a célnak teljesen (pl. túl sok egynyomos szakasz volt benne), de azt kvázi nézőként mégis sokkal jobban tudtuk élvezni, valamint a versenyzőktől is hasonló véleményeket hallottunk ebben a témában. Nagy hátránya volt a pályának a hosszú “aszfaltos” egyenes, amit ugyebár egy körben mindkét irányból teljesíteni kellett. Ez így megfelezve nagyon szűknek bizonyult, mikor a nézők (vagy akár mi) a versenyzők mellett próbáltak rajta eljutni egyik látványos helyről a másikra. Másik “low point” ezzel kapcsolatban (és ez furán fog hangzani egy cross versenynél) az útminőség volt, ezek a kátyúk bizony nem éppen kompatibilisek a versenyzés ezen formájával. Például Andris és Fejes Gabi is itt gyűjtött be egy-egy defektet fejenként, ami azért is kellemetlen volt, mert a technikai zóna pont a hátuk mögött helyezkedett el, és így egy kör sétára kényszerültek mindketten (és nem ők voltak az egyetlenek…). Bár a helyszín adottságai miatt ezen nem lehetett volna változtatni, mi a pályán lévő vaskapukat is kihagytuk volna jobb félni, mint megijedni alapon. Ezeknek tükrében mi kicsit “amatőrnek” éreztük ezt a vonalvezetést. Ami ugyanakkor profi volt, az az infrastruktúra körülöttünk és a versenyzők körül. Több bringamosó (!), meleg ebéd, elegendő hely a parkolásra, egyértelmű jelölések, méretes ajándékok – csak kiragadott elemek a szervezésből. A tracklist, ami végig szólt, külön kiemelendő!!!

Na de most, hogy építő jellegű (!) kritikáinkat kiírtuk magunkból, jöjjenek a versenyek, versenyzők szép sorjában.

A tavalyi évhez hasonlóan megint a salgótarjáni verseny lett az, ahol szinte teljesen eltűntek a környező országok versenyzői (pedig például Szlovákia innen azért nem éppen a világ vége). Ez igaz volt a nap első mezőnyére is, ami a Master 3-at, a női és férfi U17-et, a férfi U15-öt, és a hobbi kategóriákat foglalta magába. A múlt héten történtek után fogadni mertünk volna, hogy Vas Balázs (Merida Maraton Team – CST) nevével ismét találkozunk, ha a leggyorsabb versenyzőket keressük az első futamban. Be is jött a tippünk, harmadmagával a verseny felénél sikerült eltávolodnia a mezőnytől. Balázs társai voltak Balogh Zsolt (ViniBike KSE), Gyevát Ferenc (KTM Test Team Gödöllő) és Adame László (ő így szerepelt az eredményekben, reméljük, olyan távol nem járunk a valódi nevétől 😉 ). Reméljük figyelitek, hogy mind idősebbek voltak Balázsnál, akivel csak Adame László tudta tartani a lépést a végéig, ahol sprinthajrában dőlt el az abszolút, méghozzá Balázs javára. Közvetlenül mögöttük Balogh Zsoltot egy defekt kényszerítette volna megállásra a már említett aszfaltos rész elején, ő viszont inkább szó nélkül gurult egy kört felnin! Még ezzel együtt is sikerült a Master 3-ban győzelmet aratnia. Mikor mosdatlan szájú versenyzőkről van szó, a legtöbben ösztönösen atudjukkire gondolnak, ehhez képest a célba érés után Vas Balázs és tesója, Vas Kata Blanka közötti gyermeki csevejt le sem merjük írni… Blanka azt rótta fel testvérének, hogy sprintje közben pont lekörözte őt, így nem maradt köre utolérni az éppen előtte tekerő lányt (Kovács Regina – Bükkszentkereszt – Kis-Galya KSE), és ezzel csak egy bronzérmet tud majd otthon bemutatni, mire Balázs hasonló stílusban nyújtott magyarázatot a történtekre… Nem a kulturált párbeszéd a jó kifejezés a társalgás leírására 😀 A kategóriát végül Pataki Zsóka (Alpinbike Team Endura High5 Giant) nyerte.

Az utolsó első futamos versenyző célba érése után megint volt lehetőség egy kis pályabejárásra, amire Andris egyértelmű nemet mondott, és rögtön kezdődött a második menet a női elittel, Master 2-vel és U19-cel. A versenyző hölgyek között üdvözölhettük Benkó Barbit (Focus XC Team), aki azzal “ijesztegetett” minket, hogy innentől fogva gyakrabban látjuk majd a rajtnál 😉 Természetesen itt volt Dósa Eszti (Vitalitás – Kross Nutrixxion), Orosz Anita (Trek SE), Kanti Dóri (Körös Bike), Cseh Roni (Alpinbike Team Endura High5 Giant) és Cséri Szilvi (ZKSE) is, Manka pedig ismét az animátor szerepét töltötte be. Egy szóval a feltételek a női mezőnyben adottak voltak a nagy csatákra. Fiúknál az idősebb korosztályban Fésűs Laci “Kefe” (Meditech SC), Vinczeffy Zsolt “Zerge” (Footstrong SE), Kovács István “Pityikusz” (Ózdi KE), valamint becenév nélkül: Specziár Viktor (CUBE Balaton Team), Molnár Tamás Gusztáv (Peloton SE), és a már megszokott Footstrong sor többi tagja gondoskodtak a hangulatról. A legfiatalabbaknál Zathurezcky Márk (Bellotto-Bikeexpress-EthicSport ), Dina Dani (PCCC) és Jordán Bence (CUBE Balaton Team) voltak a kiemelendő nevek az amúgy “U23-as magasságokra” törő 5, azaz öt fős mezőnyből.

A rajtot legrosszabbul Zerge kapta el, ő sajnos egy felütéses defekt miatt az első pár szász méteren búcsúzni kényszerült a versenytől. Szerintünk kitaláljátok, hol történt az eset 😉 A legjobb rajtot szokás szerint a Zathureczky-Dina páros vette, őket követte sokáig a Fésűs Laciból, Specziár Viktorból, Molnár Tomiból álló kíséret. Hölgyeknél Barbi rögtön bekezdett, és a Master 2 mezőny “közepével” (Klein Tomi, Árvai Attila, Duzmath Csaba) sikerült eltávolodnia az őt üldöző Dósa Esztitől, és a vasárnap kicsit gyengélkedő (legalább is teljesítményéből most ezt olvastuk ki) Orosz Anitától. A fiúkra visszatérve, a két U19-es srác a negyedik kör környékén rázta le idősebb ellenfeleit, és távolodtak el a mezőnytől. Meglátásunk szerint az idő jelentősebb részében Márk vezetett (akinek jobban is feküdt a sík, egészen “országútisra” sikeredett pálya), viszont az utolsó kanyarok egyikében kicsit elszámolta magát, Dina Dani pedig ezt kihasználva színes karmelegítőjét az ég felé emelve, győztesként haladt át a Karancs Kupa célvonalán. Master 2-ben a kiváló formát mutató Fésűs Lacit is utolérte a végzet egy defekt formájában (bizony, ott az aszfalton…), így többször is bringát kellett cserélnie (cyclocrossról montira, majd vissza), és “csak” a 4. helyen gurult be. A kategóriát az immár vadonatúj váltóval versenyző Kovács István “Pityikusz” nyerte hibátlan versenyzéssel, a Veszprém óta egyre jobb formát mutató Molnár Tomi és a megint megbízhatóan versenyző Specziár Viktor előtt. Lányoknál Benkó Barbi megmutatta, hogy mit jelent profinak lenni, és meggyőző előnnyel nyert a derekasan küzdő Dósa Eszti és Orosz Anita előtt, akiknek helye a dobogón szintén nem volt veszélyben. Barbi még úgy is győzni tudott, hogy út közben begyűjtött egy defektet (le sem merjük írni, hogy hol…). Szerencséjére defektjét gyorsan megcsinálták, az ilyen irányú műveltséggel rendelkezőknek ismerős lehet a szituáció 😀 A verseny után volt alkalmunk a női győztessel pár szót váltani, az ő nyilatkozatát itt olvashatjátok:

A rajtot sikerült jól elkapni, a fiúkra sikerült rakni a kereket az elején, bár kicsit tolakodnom kellett, mivel a többieket beszólították. Utána sikerült tartani magamat, Atával (Árvai Attila – Peloton SE) és Klein Tomival, Jordán Bencével mentünk együtt, majd Specziár Viktorra is felértünk. Tök jól mentünk, míg 2-3 körrel a vége előtt az aszfaltos részen éreztem az egyik kanyarban, hogy valami nem “okés”; hát, defektem volt… Háromnegyed kört mentem “safety-ben”, nehogy leforduljon a szingóm, ez szerencsére sikerült és eljutottam a technikai zónáig. A hátralévő két körre eléggé elvesztettem a motivációmat, plusz egyedül nem volt kedvem annyira nyomni, így lazábbra vettem a befejezést. De addig élveztem, jól éreztem magamat. A pálya igazából nem feküdt nekem, de így, hogy “bolyoztunk”, sokkal jobb volt.
Jövő héten szeretnék jönni Balassagyarmatra, de még az edzőmmel meg kell beszélnem, mert ő annyira nem támogatja, mivel csak nemrég kezdtem újra edzeni.

Barbi összefoglalója után ráhangolódhatunk az utolsó futamra, ahol megint szinte az összes ismerős arc jelen volt. Kusztor Pétert nem láttuk az indulók között, valamint Dina Marci (PCCC) ismét csak nézőként volt jelen. U23-ban egy 4 fős mezőny volt jelen Rózsa Balázzsal (Utensilnord Continental Pro Cycling Team), Kriván Andrissal (Team Econix-CR), Böröcz Bencével (Bikeexpressz SE) és Lakatos Tádéval (Merida Maraton Team – CST) a soraiban – Kurilla Bence nem jött el. Master 1-ben szintén teljes volt a crossos névsor, Szabó Balázs András “Bakter” (Peloton SE), Szalma Csabi (Trek SE), Cser Gábor (PCCC), valamint Andrisunk is itt indult ugyebár. Egyébként érdekességként megjegyezzük, megint a Master 1 volt a legnépesebb mezőny, 23 rajthoz álló és 21 versenyt befejező emberrel. Lehet találgatni, ki volt az egyik, aki kis “DNF” feliratot kapott a mérést végző Balaton Team-től a neve mellé az eredményekben, ráadásul teljesen jogosan…

A rajtot meglepően jól kapta el Rózsa Balázs, talán ez is a hosszú aszfaltos egyenesnek köszönhető (sosem szabad elfelejteni, hogy amúgy ő az országúti magyar bajnok 😉 ), mögötte az általunk (Andrison kívül) a mai napra választott favorit Fejes Gábor (Dr. Bátorfi – Agria KTK ) jött, Búr Zsolt (Alpinbike Team Endura High5 Giant), Buruczki Szilárd (Merida Maraton Team – CST) és Wouter Cleppe (Ram Alpine Bike) társaságában. Mögöttük a már mondhatni “szokásos” rés után Cser Gabi, Bakter, Záray Laci (Merida Maraton Team – CST) és Kriván Andris szórakoztatták egymást. Kicsivel még később Szalma Csabi, Pálmai Zsolt (Bikepont.hu), Héjja Attila (Alpinbike Team Endura High5 Giant) és Tóth Andris (Team Econix – Bidon) bicikliztek. Legelölről (ennyit a megérzéseinkről…) elsőnek Fejes Gábor kényszerült búcsúzni. A hosszú aszfaltos rész (hányadik?) elején kapott defektet, és a veszprémi verseny után ismét korán kényszerült kiszállni a versenyből… Később amúgy ő hangot is adott aggályainak az adott résszel kapcsolatban a szervezőknél. A defektes témából Bakter is kiképezte magát, ő viszont a deszkás park környékén gyűjtötte be a saját mintapéldányát. Ezzel a mozdulattal sajnos el is búcsúzott a Master 1-es dobogótól, bár végig derekasan káromkodott küzdött 😉

Fejes Gábor búcsújával úgy tűnt, a spiccen három lehetőség maradt az abszolút győzelemre, de végül Wouter Cleppe a negyedik kör környékén eltávolodott Szilárdtól és Buzsótól. Végig egyenletes teljesítményt produkált (mi még hibázni sem láttuk), így a negyedik Supercross futamot is ő nyerte. A második helyen az egyre jobb formát mutató Szilárd gurult be végül, míg őt Buzsó követte. Óriási izgalmakról sem itt, sem a kicsit hátrébb (abszolút 4. hely) végző Rózsa Balázs esetében sem beszélhetünk, mindhárman tisztes távolságban tekertek mindenkitől. Ez a 4. hely Rózsa Balázsnak ismét egy U23-as győzelmet jelentett, az ezüstöt pedig megint Kriván Andris vihette haza. Ő is inkább a “magányt” választotta vasárnap, saját elmondása szerint gumiproblémákkal küzdött; kicsit nagyobb nyomással indult neki az etapnak a kelleténél, ami az aszfalton jól jött, de a sárban már túl soknak bizonyult. A legjobbat hagytuk a végére: Master 1-ben kicsit izgalmasabbra sikeredett a verseny, bár ehhez kellett Bakter fentebb emlegetett defektje is. Cser Gábor győzött ebben a kategóriában Héjja Attila előtt, bár végig Zárayval meccselt. A Karancs Kupa harmadik helyét kedves szponzorunk, a Bikepont iparmágnása és szerelőóriása, Pálmai Zsolt “Zsé” szerezte meg. Sajnos sokáig nem tudja majd élvezni a siker ízét, visszarántjuk a szürke hétköznapokba, mert Andrisnak újabb problémái merültek fel kivételesen hosszú 2,5 körös versenye során… Hogy mit történt vele? Alább olvashatjátok:

Szombat este 10 felé még boldogan csiszoltam a ragasztót a felnikről, hogy a másnapi versenyre legyen a vágyaimnak megfelelő tartalék kerékszettem. Az idővel kicsit megcsúsztam ugyan, de nyugtatott a tudat, hogy a felkészített kerékpárom már előttem pihen az állványon. Utolsó simításként éjfél felé még gondoltam, hogy azon is beállítom a guminyomást… alig pumpáltam egy-kettőt, mikor furcsa sziszegést hallottam a szelep felől. Valami természetellenes és rémisztő hangot. Egészen olyat, mint amikor nem jó helyen ereszt egy szingó. És valóban. Az előző verseny után még semmi baja nem volt a keréknek, de most valamilyen rejtélyes okból eresztett a szelep mellett. Lehet, hogy csak annyi, hogy a szingóknak lelke van, amit én nem ápolok kellő odaadással? (Mondjuk ki, ha én nem?!) Még próbálkoztam defektgátló löttyel, bár sejtettem, hogy hatástalan. Sebaj, a régi szingóragasztó mellett valami új anyag is került a képemre, hajamba. Ezennel a tartalék kerékszettem elsőszámúvá lépett elő. A féket már nem volt idegzetem belállítani, migrénrohamok közepette magamra húztam egy takarót és elaludtam a szanaszét heverő szerszámok, alkatrészek közt.

Másnap bizakodva ébredtem, előszedtem az egysebességes cuccokat és úgy döntöttem, a monti is jön velem, tartalékba. Ez a terv hamar meghiúsult, mert az országútik szállítására kitalált kerékpárszállítóba nem lehetett beleerőltetni a tárcsás féktestet. (Na jó, lehettem volna még eltökéltebb és lecsavarozhattam volna, de inkább jelnek vettem a dolgot, és szépen vissszavittem a szobába a montit.)

Megkésve bár, de törve (még) nem, végre megérkeztünk Salgótarjánba. Útközben kicsit nosztalgiáztam a régi pályáról, meg a még régebbiről, ennek jegyében sikerült is megnézni azt a valahai visszafordítót, ahol egy jeges versenyen sikerült letarolnom a bójákat.

A futamok előtt már nem volt időm pályát járni, így nem is kapkodtam. Beállítottam a fékeket és magas nyomáson elmentem bemelegíteni. Gondoltam, ez segít a Tufo szalagnak, hogy tegye a dolgát. Egész bizakodó voltam, az aszfaltos melegítés után beállítottam a nyomást és még a pályán is volt időm tenni egy kört a futam előtt.

A rajt után az idei cyclocross szezon első értelmes megindulását produkáltam, ennek hevében talán kicsit el is bíztam magam és túlzottan tápláltam azt a hagymázas álmot, hogy végre befejezek egy versenyt. Igyekeztem alkalmazkodni a pálya ritmusához, ráérezni, hogy hol kell lassabban mennem, és hol tudok időt nyerni. Ez szépen is ment… egészen két körig. A harmadik kör legelején, az aszfaltosnak csúfolt részen megint jött a sziszegés. Felütöttem a szingós hátsókereket! Ez egy új változata a defektnek, ilyet sem produkáltam még. Ettől ugyan cseppet sem lett nótásabb kedvem… inkább amolyan kiabálós-káromkodós. Titkon reménykedtem, hogy hátha emiatt kizárnak, és akkor nem arról kell majd írnom, hogy megint technikai gondjaim voltak, de ez nem történt meg. Így nem maradt más, mint nyugalmat erőltetve magamra és felkészülve az örömteli fogadtatásra, elindultam visszafelé a versenyközpontba. Nem voltam egyedül, előttem Fejes Gabi szintén felsőtestre gyúrt és a vállán vitte a kerékpárját. Hátulról kicsit mogorvának látszott. Azt hiszem, bennem több szeretet maradt. Vagy csak idén kifejezetten sokat fejlődött a kudarctűrő képességem…

Miután besöpörtem az elismerést és visszaöltöztem, még volt egy kis időm figyelni a versenyt is. Pocsék pálya. A szervezők mindent megtettek, hogy legyen verseny, igyekeztek a lehetőségekből a legtöbbet kihozni, de nehéz dolguk volt. A magyar futball fejlődése érdekében végzett füvesítéssel lassan kiüldöznek minden más sportot még a világból is, de mint látjuk, megtérül… (Ja, nem.) Így hát az előző évekbeli két kedvenc salgótarjáni pályám után idén ez lett. A rajt utáni aszfalt(maradvány)os szakaszon nem volt művészet felütni a kereket, vagy akár vágásos, szúrásos defektet begyűjteni. Pedig még törmeléket, üvegszilánkot is szedegettek ám a salgótarjániak! És a verseny előtt én is… de úgy látszik, nem eleget ahhoz, hogy aztán ezt jószerencsére váltsam. A pálya többi részén a kényszerből erényt kovácsoltak és jól használták a terület adottságait, még akkor is, ha mondjuk a betonpad miatt az UCI igencsak rázta volna a fejét. De ameddig nálunk lehet a Postás pályán is OB-t rendezni, addig ne nyávogjunk ilyesmin.
Összességében azért jól éreztem magam, bár részemről nem sok sportértéke volt a napnak. Lehet, hogy bennem is csak a túlzott cinizmus tartja már csak a lelket? Mindenesetre az örökzöld vicc csattanója sokat visszhangott a fejemben: “Vadász, vadász, te csak … jársz ide!”

Andris beszámolója után Wouter Cleppe enged bepillantást a siker titkába, vagy legalábbis a verseny történetébe:

Előző héten éppen mondtam, hogy a hosszú egyenesek a leggyengébb pontom, így aztán amikor itt megláttam a pályát, felkészültem rá, hogy szenvedés lesz. Mivel sok erős srác volt elöl, mindenki egymást kezdte el nézni ahelyett, hogy az első perctől kezdve egymást támadtuk volna. Én úgy voltam vele, hogy rendben, én nem fogok támadni, mert ehhez itt nincs elég tempóm. Úgy tűnt, komplikált lesz a verseny vége, mivel egy jó ideig nem történt semmi: mindenki vezetett, de nem teljes erővel, és senki nem támadott. Aztán a harmadik kör elején, ahogy visszatértünk az aszfaltra, a második helyen lévő srác kicsúszott, nem sokkal azután, hogy Fejes Gábor is elhibázott egy kanyart. Felugrottam Buzsóra, és itt eléggé megnyílt a verseny, később pedig már Gábort is lapos kerékkel láttam. Szilárddal kiegészülve hárman maradtunk, és arra gondoltam, hogy megpróbálok támadni a legtechnikásabb részen. Öngyilkos dolog lehetett volna, de bejött.

Aztán viszont nálam is volt probléma, egyszer csak a nyeregcsövem megindult lefelé! A verseny végére már csak négy centi magas volt; olyan volt, mintha a lányom bringáján ülnék. Nem tudtam átvinni az erőt a pedálokra, így aztán az egyenesek még érdekesebbé váltak. A kanyargós részen kicsit összeszedhettem magam, kiállva tudtam hajtani. Végső soron eléggé meglepett, hogy itt győzni tudtam, főleg úgy, hogy előző héten már láttam, hogy van sebességük a többieknek.
Ami Balassagyarmatot illeti, tetszett a tavalyi pálya; ha nedves idő lesz, még érdekesebb lesz a verseny!

Végezetül azt kell mondanunk, kissé csalódottan jöttünk haza Salgótarjánból, ami főleg Andris pechének köszönhető. De sebaj, nincs értelme keseregni a múlton, Balassagyarmaton ismét próbálkozni fogunk, illetve remélhetőleg ő. Nem igazán szerettük ezt a – többek közt elég nagy kiterjedésű – pályát; reméljük, jövőre sikerül egy kellemesebb nyomvonalat találni. Most lesz igazán érdemes kommentelni, hiszen akik megteszik ezt, azok között – mivel az ultimate training package-et Kefe már behúzta – kisorsoljuk Andris önbecsülését!!! Hajrá! Minden indulónak (!) gratulálunk, és reméljük, mindenkivel találkozunk a jövő hétvégén is Balassagyarmaton, a Palóc Cross-on. A többi képünk hamarosan érkezik Facebook oldalunkra, amiket pedig a verseny közben posztoltunk, azokat itt találjátok. Mivel egyre többeket érdekel, íme, a Twitter és a Tumblr oldalunk is, ahol “exkluzív” tartalmakat találtok. Mindenkinek jó pihenést, egy hét múlva újra nyeregbe szállunk.