was successfully added to your cart.

Cart

Doha 2016, 4. nap – összefoglaló

By 2016/10/25Férfi, Külföldi

Kis szünet után folytatjuk a dohai világbajnokságra való visszaemlékezésünket, a negyedik nap következik. Nem is baj, hogy kimaradt egy kis idő, hiszen így egyrészt talán nektek sem a fületeken jön ki a VB, másrészt így már tényleg visszatekintés a visszatekintés. Nézzük is Doha 2016 U23-as férfi mezőnyversenyét!

188 fő volt nevezve erre a korábbiaknál hangyányit sem hűvösebb napra. Mivel rólunk sem égett le még minden négyzetcentiméternyi bőr az 50-es napkrémnek köszönhetően, kiügettünk a pálya mellé megnézni a srácok versenyét – najó, végülis ezért voltunk ott. Ez ugye az az U23-as mezőny, ami alapvetően Pelikán János mezőnye is, és bár nagyon tisztességesen teljesített az ifjú magyar vitéz az EB ezen számán, a dohai mezőnyversenyen nem vett részt. Az első pár képünk még a verseny előtti órákban készült, amikor a “nagyok” pályát járak – többen egyesületi mezben, bizonyára kevés válogatott mezt hoztak magukkal 🙂 Vájtfülűek vájtszeműek júúújnem Szemfüles olvasók megpillanthatják a 2016-os Tour de Hongrie győztesét, Mihkel Raimot is 🙂

A versenyt pár életképtelen és egy egész combos szökés jellemezte, azonban a norvég-német (elsősorban norvég) sor nem hagyott esélyt a hazaérésre. Nem tudjuk, megfigyeltétek-e, de Norvégia nagyon jön fel ebben a sportban, és itt nem csak a Hushovd utáni Kristoff-Boasson Hagen duóra gondolunk. Az utánpótlás nagyon erős, férfiben és nőiben egyaránt, ebből ezen a napon is kaptunk ízelítőt.

A mezőny megjött sprintre, amiben – már-már igazságos módon, ha lehet ilyet mondani – norvég, német, olasz dobogó született. Nézzük, mit gondoltak a versenyről az érmesek!

Kristoffer Halvorsen:

The plan was to do a good sprint, so I got the wheel of the German rider and it was perfect. The pressure was high, I think it was good. The team did a great job, they were so good today. The race was hard, but the heat wasn’t as hard as I anticipated. The team did a brilliant job of keeping me ahead. The final sprint was tiresome, but I’m so glad that I won gold today.

Pascal Ackermann:

It was a fast and tough race, with many turns, right and left. Tactical we had only five riders, we wanted to race in the back from the peloton and not in the front, and in the end we wanted to have a very hard race and to leading out. I was a little bit too nervous in the finale and it was too long for me. It was a perfect lead-out from the German team. The finish was a little bit uphill, and it was a little bit too long for me with Halvorsen coming from the back and yes, he was the strongest today. He is the real winner today. I signed a contract with Bora next year. I hope I have a good place in the team and a good future for the next years.

Jakub Mareczko:

I’m happy with this bronze medal, for me and for the team that helped me and believed in me for the sprint. The wind was not strong in the last kilometres and the speed was high. (Simone) Consonni helped me to stay in front of the peloton to sprint in the best position. All riders wanted to stay behind the Norwegian, it was close and I gave it everything.

A dohai világbajnokságon való részvételünket a Mesterbike segített megvalósítani.

Doha 2016
Reagálhatsz Facebookkal!
Share