was successfully added to your cart.

Cart

Országúti Európa-bajnokság, Herning 2017

Országúti Európa-bajnokság

Kétségkívül Európa a kerékpársport bölcsője, elsődleges lakcíme, és a mai napig motorja is. Ehhez képest rendes országúti Európa-bajnokságot csak 1995 óta tartanak, és azt is csak utánpótlás (pontosabban U23-as) versenyzőknek. Először még csak tavaly osztották az első érmeket az elit korosztályban. A magyar válogatott idén is kint van, ezúttal 11 fővel próbáljuk (ill. leginkáb ők próbálják) a tavalyi kiváló eredményeket megugrani. Íme az előzetesünk.

Az elit kategóriákban tehát csak másodjára nézhetjük, ahogy valaki a nap(ok) végén felhúzza a bajnoki mezt, de a fiatalabb korosztályok már 22 éve küzdenek ezért. Az archív eredményeket böngészve sok ismerős arccal lehet találkozni, de nekünk mégis a fiatal Bodrogi László neve lesz a legkedvesebb 1998-ból, mikor harmadik lett az időfutamon.

A verseny “népszerűsítése” érdekében bevezették a világbajnoki trikóhoz hasonló európa bajnoki trikót is, amit az adott versenyző egész szezonban hordhat. A férfiaknál ez “balszerencsés” módon pont Peter Saganra került (a mezőnyverseny során), így a világbajnoki mez alatt semmi sem látszott a kék fehér megkülönböztetésből. A nőknél a holland Anna van der Breggennek már nem voltak ilyen gondjai, büszkén viselte a trikót egész évben, ahogy honfitársa, Ellen van Dijk is így tett az időfutamok során.

Tavaly nekünk különösen emlékezetesre sikerült az országúti Európa-bajnokság Plumelec-ben, hiszen Peák Barnabás két top 10-es helyet szállított (időfutam 7., mezőny 8.) juniorként, Pelikán János pedig 11. lett az U23-as időfutamban. Ők ketten idén is utaznak, a Dániába utazó teljes magyar küldöttség pedig így néz ki:

Az időfutamoknak kategóriák szerint különböző útvonalai lesznek, míg a mezőnyversenyeket ugyanazon a 20 kilométeres körpályán teljesítik a versenyzők, korra, nemre való tekintet nélkül. Ami közös ezekben, hogy szintet semelyik sem tartalmaz, így a nagy, erős ridereké lesz a főszerep ebben a pár napban. Külső tényezőnek marad az időjárás: az öt napból háromra mondanak esőt, és erős szelet, csütörtöktől szombatig. A jellemző szélirány nyugati, délnyugati lesz, így pont a hosszú egyenes szakaszokon fog befújni az oldalszél, ami tekintélyes mennyiségű szélezést eredményez(het). Persze az időfutam számokat is “izgalmassá” teheti a barátságtalan időjárás.

A mezőnyön azért látszik, hogy ez még mindig inkább az utánpótlás versenye, a férfi elit mezőny elég foghíjasan lesz jelen. Az időfutamon ott lesz a címvédő spanyol Jonathan Castroviejo, nem úgy, mint a mezőny címvédője Peter Sagan, aki a lengyel rajtpénzt kört választotta idén. Komoly kihívója a Giro “hosszú” időfutamát nyerő holland Jos van Emden, és a Tour TT-t nyerő Maciej Bodnar Lengyelországból. Top formában érkezik Edvald Boasson Hagen (Norvégia), legalábbis a francia körön szerzett dobogós helyei és egy győzelme ezt sejteti… A tavalyi második Victor Campenaerts (Belgium) is szerepel a rajtlistán, de idei teljesítménye alapján meglepő lenne, ha a dobogó közelébe érne végül. A teljes rajtlistát itt találjátok. Érdekesség, hogy az Egyesült Királyság csak U23-as női versenyzőket visz Dániába, pedig lenne kiket indítani a többi számban is. Tavaly már többen merengtek a britek távolmaradásán, idén ennyiben változott a helyzet.

A férfi mezőnyversenyen tehát nem lesz címvédés, de a pálya amúgy sem feküdt volna Sagannak (ahogy Doha sem, mondjuk…). Sík, szeles vidék, szinte biztos a mezőnyhajrá, így a legnagyobb eséllyel a nagyszámú (=a kvótarendszer első blokkjában szereplő), sprinterek köré épített csapatok hozhatják el a csillagos trikót. A top favorit (ha hihetünk az előzetes rajtlistának…) Alexander Kristoff (Norvégia), a többeik tulajdonképpen ellene fognak küzdeni. Kik ők? Bryan Coquard Franciaországból, aki bebizonyíthatja, hogy mégsem volt jó ötlet kihagyni csapata Tour keretéből. Vivianinak (Olaszország) hasonló a motivációja, sőt az olaszok erős B-tervként Ferrarit is hozzák. Sam Benett pedig az ír válogatott élén kísérelheti meg Kristoffot legyőzni. Klasszikus befutó esetén ők kapják a legjobb odds-ot nálunk, a többieknek marad a zavarosban való halászás. Nagyon fontos halászat tud ez lenni, hiszen a gyengébb mezőnyben nagyobb eséllyel rúgnak labdába a kis (=kontinentális, prokontinentális) csapatok, nemzetek versenyzői. Egy olyan megkülönböztető trikó hazavitele pedig, amit utána egész évben hordhatnak, ezeknek a csapatoknak egy nagyon fontos fegyvertény marketing, versenymeghívók terén. Nem egy Bugyi ring KOM, na de mégis…

A hölgyek alapból kisebb mezőnyt alkotnak, kevesebb a verseny is ezen a szinten, így náluk a verseny sokkal kiélezettebbnek ígérkezik, mint a fiúknál.

A junior lányok egyenkénti időfutamával nyílik az egész EB programja szerdán 10.30-kor. A mezőnyben nincs sok ismert név, talán azért sem, mert a tavalyi VB óta a top 20 nagy része kiöregedett ebből a korcsoportból vagy Európán kívüli országból származnak. Az olaszoktól viszont ott lesz a női junior OB teljes dobogója (Paternoster, Vigilia, Pirrone), rájuk talán favoritként tekinthetünk. 18.2 km lesz a táv, nincsenek nagy szintkülönbségek, így gyakorlatilag csak arra kell figyelni, hogy egyik éles kanyarban se legyen bukfenc.

Délután 3-kor az U23-as lányok versenye is megkezdődik 31.5 kilométeren; ahogy a juniorok között, úgy sajnos itt sincs magyar induló. Van viszont 40 egyéb induló, akik nem csak egyszerűen továbbléptek ifiből, de igen nagyot dobbantva top csapatoknál versenyeznek már ebben a szezonban. Kezdjük ott, hogy jelen lesz a katari VB komplett dobogója: Karlijn Swinkels (Hollandia, Parkhotel Valkenburg), Lisa Morzenti (Olaszország, Astana), és Juliette Labous (Franciaország, Team Sunweb), és ezek a lányok egészen biztosan nagyot fognak menni, hiszen idén a felnőttek között is remekül mennek. Rajtuk kívül megemlítendő még Cecilie Uttrup Ludwig (Dánia, Cervelo Bigla – vezeti a fiatalok versenyét a női World Tourban), Severine Eraud (Franciaország, FDJ – második volt az idei időfutam OB-n elitben), Lisa Klein és Clara Koppenburg (Németország, mindketten Cervelo Bigla – előbbi az idei német elit országúti bajnok), Floortje Mackaij (Hollandia, Team Sunweb), Alicja Ratajczak és Agnieszka Skalniak (Lengyelország, UKS Colnago Jedynka Kórnik ill. Astana, a lengyel elit TT OB 2. és 3. helyezettjei), valamint Ksenia Tcymbaliuk (Oroszország, 2015-ben ezüstérmes volt a juniorok között).

Csütörtökön 9.30-tól a női elit időfutamán izgulhatunk, szintén 31.5 kilin. Nos, a női kiválóságok jó része itt van, tele van a rajtlista OB győztesekkel, bár éppen Király Mónikát ebben a számban nem láthatjuk. Egy olyan időfutam, ahol Anna van der Breggen, Ellen van Dijk (mindketten hollandok, Boels Dolmans ill. Sunweb) és Olga Zabelinskaya (Oroszország, BePink) neve szerepel, biztosan nem fogunk meghalni az unalomtól, különösen akkor nem, ha hozzátesszük, hogy ott fog még vadászni Ann-Sophie Duyck (Belgium, Drops), Audrey Cordon (Franciaország, Wiggle High5), Elisa Longo Borghini (Olaszország, Wiggle High5) vagy éppen Hanna Solovey (Ukrajna, Parkhotel Valkenburg) is. Jót mehetnek talán még a lengyelek is, de mi holland győzelemre fogadnánk.

Ezt követően pénteken lemegy majd a junior és az U23-as mezőnyverseny, majd szombaton a 20 kilométeres pályán a női elit is eldönti a UEC mez sorsát délután 14 órától. A junioroknál Honos Csengének (KSI) és Karl Biankának (Tipográfia SE) szurkolhatunk, míg az elitben megszerzett 1 darab kvótánk és a hat kör megtételének lehetősége értelemszerűen Király Mónikáé (S.C. Michela Fanini Rox). Nagyon erős mezőny lesz mindenhol, óriási csatát várunk a nagy nemzetek között, holland vagy olasz aranyon egyáltalán nem lennénk meglepve a két legfiatalabb korosztály esetében. Az elit rajtlistája olyan posztbrutális, hogy inkább bele sem mélyedünk a nevek kimazsolázásába, bármi megtörténhet, sok az erős nemzet. Szurkoljatok a magyar lányoknak rendesen!

A magyar csapatból a legjobb eredményeket feltehetően a Peák – Pelikán duó fogja szállítani. Tavaly mindketten nagyon jót mentek az országúti Európa-bajnokság versenyein, ráadásul idén elég jó formában és megfelelő mennyiségű önbizalommal is érkeznek. Nekünk, hazai nézőknek érdekesség, hogy láthatjuk az idei időfutam OB visszavágóját is 😉
Komoly felkészülésen van túl Király Mónika is, kíváncsiak vagyunk, mire lesz elég ezen a pályán ebben az elég combos mezőnyben.
Elit férfi indulóink közül Lovassy az, aki a végén eredményt hozhat, Kuszti pedig az, aki addig el is tudja juttatni, hacsak nem kerül bele a nap nagy szökésébe (amire – a tervektől függően – komoly esély lehet…). Kérdés, hogy sikerül-e együtt dolgozni. A junioroktól bármilyen top 10 közeli eredmény komoly meglepetés lenne, esetleg a fiúknál (Karl Ádám, Orosz Gergő) van esélyes a jobb helyezésre, ha egy igazán jó napot fognak ki.

Az esetleges élő közvetítésekre (is) erősen rányomja a bélyegét, hogy az országúti Európa-bajnokság egyelőre nem egy kiemelt verseny, inkább csak a Europe Tour csapatainak, versenyzőinek az erőpróbája. Egyedül a férfi elit mezőnyverseny az, ami befért az Eurosport Tour of Utah-val és Lengyel Körrel teli augusztusi műsorába. Persze, ha találkozunk más megoldással, feltétlenül jelezni fogjuk nektek például Facebook oldalunkon. Azt már most tudjuk, hogy a verseny honlapján a “Live” menüpontra kattintva live ticker segítségével lehet majd követni az eseményeket. Addig is: hajrá magyarok!

Reagálhatsz Facebookkal!
Share