was successfully added to your cart.

Cart

Cyclocross világbajnokság, Heusden-Zolder 2016 – 2. nap

By 2016/01/31Férfi, Külföldi
cyclocross világbajnokság
Sikeresen regenerálódtunk az első nap gyötrelmei után, mitöbb, a folytatás nem is a pálya szélén, hanem egy sajtótájékoztatóval jött, amelyben az UCI elnök, Brian Cookson ecsetelte az utóbbi pár év talán legnagyobb skandalumát. Miután ezt lepötyögtük nektek, kimentünk a friss levegőre, mert az U23-as fiúk versenyével kezdődött is a második nap.

A tegnapi elit női futam után kicsit féltünk, hogy mennyire fogja a szívünk bírni az izgalmakat, meg persze körmünk sem maradt már, hiszen lerágtuk mindet szombat délután. Olyan volt ez, mint amikor műkoriban elszórják a magas pontszámokat véletlenül, pedig a legnagyobb nevek még jégre sem léptek. No de ne is a mi lelkivilágunkkal foglalkozzunk, azt majd ápolgatjuk egymásnak szűk körben, hanem nézzük, mik történtek a pályán.

cyclocross világbajnokság

A bombaerős kezdést követően Eli Iserbyt, a toronymagas esélyes még nem volt a spiccen, bár ott volt a tűz közelében. A belgák viszonylag nyugodtak lehettek, mivel többen is ott voltak az élen, ellentétben a tegnapi nap futamaival. Holland vezetéssel zajlott a verseny, a világoskékek az ő hibáját követően vették át az uralmat létszámuknak is köszönhetően. A vezető magból végül a cseh Toupalik robbantott, és el is tudott lépni…majd itt jött a legnagyobb megleptés, hiszen még volt egy kör hátra, de ő nekilátott ünnepelni és ünnepeltetni magát! Több másodperces előnyéből hátrányt hozott össze, mivel azt hitte, vége a versenynek, ünnepelt, és azzal sem törődött, hogy az üldözői padlógázzal húznak el mellette. Erre a jelenetre kevesen lehettek felkészülve. Ugyan felért Iserbyt-re az utolsó körben, de annyit kivett belőle a korábbi sprint és aztán az üldözés, hogy a valódi sprintben besültek a lábai, és így meglett az idei első belga arany – egy köszönőtáviratot küldhetnek a cseh srácnak. Reméljük, Toupalikot a megfelelő emberek veszik körül és elég támogatást kap, mert ha nekünk ilyen bakival menne el egy VB cím, valószínűleg újranyitnák nekünk Lipótmezőt. A bronz a sokat dolgozó Hermans-é lett a hazai szurkolók nagy örömére.

A verseny főszereplői így nyilatoztak a nagy meccs után:

Eli Iserbyt:
Nem igazán éreztem jól magamat, megfáztam a héten, így a verseny eleje nem is igazán ment nekem.  A pulzusomat is figyeltem verseny közben, ami 5 szívdobbanással volt alacsonyabb az ilyenkor szokottnál. A kezeim is nagyon fáztak a végére, hiszen kesztyű nélkül mentem. Két körrel a vége előtt jött meg az erőm, addig csak követtem a többieket, így ezért is nagyon boldog vagyok ezzel a győzelemmel. Láttam, hogy Toupalik azt hitte, nyert, és egyből tudtam, hogy már nem tud annyira fókuszálni, itt az esély, hogy menjek. De még ezek után is nagyon erős volt, így csak raktam a kereket, és a sprintemben bíztam.  Alapvetően nem vagyok jó sprinter, de ez volt az egyetlen lehetőség, leváltottam a legkeményebb áttételre, és onnantól teljes gázzal!
Jövőre maradok U23-ban, sőt, szerintem 1-2 évig még itt leszek. Nem érzem készen magamat elit versenyekre, és a trikót is szeretném „használni”.

Adam Toupalik:
Miután láttam, hogy hibáztam, újra támadtam; gondoltam most vagy soha, mindent vagy semmit. Nem gondoltam, hogy Eli ennyire erős lesz.
Hallottam a pálya széléről, hogy „utolsó kör” ezért nem is igazán figyeltem, csak nyomtam neki. Mikor már felraktam a kezemet láttam, hogy nem stimmel valami, így nem volt más választásom, mint menni a belgák után, majd újra támadni.
Talán lett volna esélyem nyerni, ha nem hibázok.

Quinten Hermans:
Természetesen én is nyerni jöttem, így azért csalódott vagyok kicsit ezzel a harmadik hellyel, de mindent megtettem, ami tőlem tellett. Annak viszont örülök, hogy a csapaton belülre, és Belgiumba került a trikó. Adam szerintem is nagyon erős volt ma. Volt taktikánk, de ez inkább abban merült ki, hogy a belga fiúk ne akadályozzák egymást, valamint ha közülünk van elöl valaki, akkor a többieknek ne kelljen vezetnie. Ezzel is garantálni tudtuk a győzelmünket.
A tegnapi történések (mechanikai dopping) inkább a kisegítő személyzetet érintették érzékenyen, főleg az edzőket. Nem volt jó a hangulat, de sikerült megőrizni a motivációnkat, és ma bebizonyítani, hogy tisztán is tudunk nyerni. Ez egy egyént érintő történet, és nagyon hülye döntés volt.

cyclocross világbajnokság

Nagy érdeklődés övezte a tragikus hőst

A nagy mennyiségű bölcsesség meghallgatása után mi pihentünk egy keveset, mások pedig ekkor kezdtek csak úgy igazán felpörögni, hiszen ment a melegítés az elit férfiak futamára. Nincs annyi ujjunk, ahány esélyes volt ma délután! Ezúttal magyar résztvevő nem volt, így mi csak a jó versenyért szurkolhattunk, nomeg persze – nincs ezen mit titkolni – az utolsó versenyei egyikét futó legendának, Sven Nysnek.

A belgák nagyon belelkesültek a mai korai sikerükön, ott folytatták délután, ahol korábban abbahagyták. Három ember húzta a mezőnyt, miközben a hollandoktól csak Lars van der Haar volt lőtávolban, Mathieu van der Poel és maga Nys jóval hátrébb tekert. A nézőknek látszólag teljesen mindegy volt, hogy Sven mit csinál, ha csak hallották a nevét a hangoson keresztül, már üvöltöttek. Nem hiába ő Belgium leghíresebb sportolója. Ahogy telt-múlt az idő, a fiatalok elengedték az idősebbek kezét: van der Haar, MvdP és a belgáktól Wout van Aert elszakadt a mezőnytől, és jó ideig édes hármasban szórakoztatták egymást. Később felzárkóztak rájuk páran és 4-2 lett a létszám a házigazdák javára, mitöbb, Sven Nys is felért, aki nem igazán izgulta túl a dolgokat.

cyclocross világbajnokság

A hangulat a szokásosnál is vadabb volt

Ezt a csoportos kirándulást egy holland baki szakította meg: MvdP a rézsűs kanyarban valahogy megoldotta, hogy a mögötte érkező belga van Aert első kerékének küllői közé begyűrje a lábfejét. Több se kellett van der Haarnak, támadott, és elég tetemes előnyre tett szert viszonylag rövid idő alatt. Két belga tudta csak tisztes távolból követni, a többiek pedig még jobban leszakadtak, viszont Nys-ék így is megkapták nehezéknek a másik van der Poel fiút (öröm lehet a van der Poel famíliában mosógépnek lenni!). Eközben Mathieu nagyot küzdött és szépen zárkózott felfelé, de elöl nem volt megállás. Wout van Aert nem akart Sanne Cant sorsára jutni és megint fancsali arccal a dobogóra állni, így harapósabbra állította a motort, és láss csodát, elkezdett közeledni a kis hollandhoz.

Lars biztosan fáradni kezdett, de nem tett neki jót a belga nézők nem mindig fair pályamenti viselkedése sem; lényeg a lényeg, Wout felért rá, és ketten vágtak neki az utolsó körnek. MvdP ekkor már a harmadik helyen volt, előnye 10 mp körül volt az őt üldöző, utolsó dobogós helyre hajtó Nys és Pauwels előtt. A spiccen végül csak megszületett a döntés, amikor az utolsó felfutásnál Lars leszakadt egy kicsit Woutról – ekkor felrobbant Zolder. Szó szerint. Érezhető volt, hogy a hátralévő táv rövidsége miatt innen neki nincs már visszaút, így az U23 után az elitet is megnyerték a hazaiak. Mögöttük is minden megtörtént ezalatt, ami megtörténhetett, mivel Pauwels gurult be a bronzérmes helyen, őt követte a közönségtől hosszasan búcsúzó Nys, MvdP pedig végül csak az ötödik helyet szerezte meg.

Belgium a mai két arannyal és két bronzzal feljött az éremtáblázaton, a hollandok ma “csak” egy ezüstre voltak jók, míg a csehek megszerezték második ezüstérmüket is. A nagy nemzetek tehát majdhogynem kihozták ikszre a mostani meccset, a többiek köszönik a lehetőséget 🙂

A rövid összefoglaló után nézzük, mit mondott a két ifjú titán! Mi szívesen meghallgattuk volna Pauwelst is, de a belgánk még nem érett meg ehhez, az ő angolja pedig valahol a sárban maradt 🙂 Tanuljatok nyelveket gyerekek!

Wout Van Aert:
Nagyon boldog vagyok a győzelemmel, keményen dolgoztam ezért az elmúlt hetekben, sőt, az egész szezon során. Lars (van der Haar) elöl volt, mikor összekadtam Mathieuval (van der Poel); az egyik nehéz kanyarban hibázott a lába pedig beszorult a kerembe. Kicsit buta szituáció volt… Eléggé visszaestem, de ugyanakkor meg is kell „köszönnöm”, hiszen ezek után sokkal erősebben kezdtem koncentrálni, konkrét cél volt előttem: felérni a többiekre. Lars nagyon erős volt, féltem is, hogy nem fog sikerülni felérnem rá. Laurens Sweeck segített összezárni az aszfaltos részen, innen is köszönöm neki. Mindenki Mathieu van der Poelt gondolta esélyesebbnek, így én sokkal nyugodtabban tudtam készülni, csak ma reggel éreztem egy kis izgalmat, de végig hittem benne, hogy győzhetek. A felfutás utáni meredeken éreztem, hogy én lehetek a legerősebb, ott minden körben sikerült sok előnyt szerezni. Ez volt szerintem a pálya legnehezebb része.
Két dolog segített ma a győzelemben: az egyik, hogy harcos alkat vagyok, győzni jöttem, mindent bele akartam adni. A másik, hogy volt már hasonló szituációban részem, mikor egy hiba után kellett visszazárkózni. Nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget van der Poel négy világkupa győzelmének; Namurban beteg voltam, míg az utolsó két alkalommal már a világbajnokság lebegett a szemem előtt, csupán az összetett megőrzése miatt indultam el.
A belga bajnoki címet emocionálisabban éltem meg, ebben az esetben sokkal relaxáltabb voltam, hiszen már így is egy szép szezon van a hátam mögött.
Örültem, hogy Tim Merlie is indult, az ő jelenléte nagy előny volt számomra. Nagyon jó barátok vagyunk, a felkészülést is együtt csináltuk végig. Már az is rengeteget jelentett nekem, hogy itt szobatársak voltunk, illetve az első körös teljesítményét is külön kiemelném. Köszönet illeti őt!

Lars van der Haar:
Meglepődtem, mikor Wout felért, aztán egy hiba miatt elúszott a győzelem.
Nem láttam az incidenst Mathieu és közte, de akkor a nézők reakciójából gondoltam, hogy történt valami. Pont támadtam, és senki sem tudott velem jönni. Kicsit nehezebb lett a dolgom, mikor Wout felért, de hittem benne, hogy meg lesz a győzelem. A futásomban is bíztam, de sajnos nem így alakult…
Jó döntés volt az utolsó körben kerékpárt cserélni, hiszen a cserebiciklin Rhino gumik voltak, amiknek a tapadásában jobban bíztam felfelé, és természetesen egy tiszta bicikli mindig előnyt jelent.
Sokan voltak a belgák, akaratlanul is összedolgoztunk Mathieuval, mert valakinek mindig menni kellett velük. Sajnos nem igazán tiszteltek a szurkolók, volt aki sör dobott rám, és volt aki le is köpött. De ez semmit sem változtat meg, nem befolyásolta a teljesítményemet. Azt csak az itt mellettem ülő két úriember befolyásolta (nevet).

cyclocross világbajnokság

Az új világbajnok

Ez volt tehát az elképesztő izgalmakat hozó mai, második nap. Reméljük, élveztétek a versenyeket, és helyszíni videóinkkal, képeinkkel és a nyilatkozatokkal hozzá tudtunk járulni az élményhez. Facebook oldalunkon visszakereshettek majdnem mindent, az ott nem publikált kis kincseinket pedig az Instagramunkon találjátok meg.

A cross ezzel gyakorlatilag véget ért, mi is hazautazunk, hogy visszaülhessünk a téliesített országúti csodáinkra. Ne csüggedjetek, hamarosan folytatjuk 😉

Reagálhatsz Facebookkal!
Share