was successfully added to your cart.

Cart

Ott vagyunk már? Női versenyek Rióig, 2. rész

By 2016/07/19Külföldi, Női

A héten több női versenyt is rendeznek legnagyobb szerencsénkre, úgyhogy nem maradunk szórakozás nélkül akkor sem, amikor véget ér a Thüringen Rundfahrt. Kedden és szerdán Lengyelországban áll majd rajthoz egy nagyobb női mezőny, majd szerdától 5 napon át az Egyesült Államokra figyelhetünk. Ahogy az lenni szokott, a végén van a legjobb: vasárnap, a férfiak Tour befutója előtt a nőké lesz Franciaország fővárosa, hiszen az egynapos La Course harmadszor is megvalósul. Most végigszaladunk ezeken a versenyeken, és – nem titkolt céllal – megpróbáljuk közelebb hozni a kevésbé ismert női kerékpározást 🙂

Tour de Pologne Féminin, 2016.07.19-20.

Kezdjük tehát az időben legkorábban, a mai napon kezdődő versennyel. Északi barátainknál nagyon beindult a kerékpársport az utóbbi időben: kineveltek a fiúknál egy világbajnokot és egy Tour-hegyitrikóst. Mit mondjunk, a női mezőnynek is adnak jópár kiváló kerékpárost! A miértekre és hogyanokra egy közelmúltban rendezett világbajnokság után megpróbáltunk válaszokat keresni, ezért most nem megyünk ebbe az irányba, hanem szigorúan a versenyre koncentrálunk.

Hejj, ebben is előrébb járnak nálunk! A World Tour szintű férfi versenyükre, a Tour de Pologne-ra nagyon okos módon rácsatlakoztatnak egy rövid, két napos, de három szakaszos nemzetközi női versenyt. Ahogy befejeződött a férfiak versenye, kezdődik a nőké. Kezdésnek még így röviden sem rossz!

A 2.2-es besorolású versenyre számos top csapat, válogatott és szabadkártyás csapat kapott meghívást, a szervezők várakozásai szerint 156 fős mezőny indul útjára.  Nézzük, mi vár rájuk!

  • 1. szakasz: kerek 100 km (2×50) Zakopane körül. Elég hullámvasutas pálya, közel 2.200 méter szintet mennek majd, a mezőny várhatóan szétzuhan.
  • 2/A szakasz: 4 kilométeres időfutam Bukovinában. A lengyelek nem kímélik a lányokat: az út végig emelkedik, még ha csak átlagosan kb. 5%-ot is.
  • 2/B szakasz: szintén Bukovina lesz a tetthely, 78 km-es mezőnyversenyt rendeznek (2×39 km). Megint hullámvasutazás lesz, de mit lehet tenni, ilyen a vidék 🙂

Az az érzésünk, hogy a magyar válogatott (ha lenne), elférne és jól mutatna a házigazda lengyel, a szlovák, az ukrán és a kazah nemzeti csapat mellett. A teljes mezőny azért nem lesz nagyon kemény nevekből összerakva (elvileg), meglátásunk szerint bőven el tudnának velük biciklizni lányaink; jó edzés, tapasztalat lenne.

Amúgy ha valaki tudja, hogy mi történik az országúti női válogatottunkkal, ki a szövetségi kapitány, kik (legalább hozzávetőlegesen) a tagok, mi a program, stb., nyugodtan írja meg nekünk, mert ahol mi kérdeztünk, ott nem kaptunk választ 😉

A versenyről Facebook-on ezen a linken, Instán pedig itt tájékozódhattok, ha a mi híradásainkról lemaradnátok (de ne tegyétek!).

This is a fantastic idea and a great motivation to train. A Women’s Tour de Pologne? That’s my biggest dream.

Katarzyna NiewiadomaRabo Liv

Now we are setting the stage for our women riders, who are becoming ever more visible in the world peloton.

Czesław LangLang Team’s General Director

This is a great opportunity for women’s cycling in Poland. We promise to repay him with a great race.

Eugenia BujakBTC City Ljubljana

I am very pleased with this new idea of Czesław Lang’s. It promises to be exciting.

Brian CooksonUCI elnök

Cascade Cycling Classic, 2016.07.20-24.

Amíg a női mezőnyi kipiheni a lengyelországi megpróbáltatásokat, egy részük ráfókuszál a nagy párizsi eseményre, addig a tengerentúlon 5 napon át lószolják majd egymást a helyi csapatok. A történet Oregon államban játszódik majd, ahol állítólag a Simpsons is. Amúgy ez az az állam, ahol (jó tudni!) illegális kengurukkal boxolni… Nem lesz ámulatba ejtő a versenyzői névsor, de a csapatok között ott lesz a Cylance, a Twenty 16 Sho-Air, a Rally Cycling és a Colavita-Bianchi.

A szakaszok így alakulnak:

  • 1. szakasz: 144 km-es mezőnyverseny
  • 2. szakasz: 26 kilométeres egyenkénti időfutam a festői folyóparton
  • 3. szakasz: 133 km-es mezőnyverseny
  • 4. szakasz: 50 perces kritériumverseny; 4 egyenes, 4 kanyar 🙂
  • 5. szakasz: 79 km-es mezőnyverseny

A program izgalmasnak tűnik. Reméljük, jó képek és videók születnek, az amerikai versenyzést ugyanis érdemes figyelemmel követni. Néha szórakoztatóbb és aggresszívebb, mint az európai, a környezet pedig nagy mértékben tud különbözni az általunk megszokott vidékektől.

A verseny Facebook oldalát itt, Twitterét pedig emitt éritek el hírek után kutakodva. Elővettünk egy most már 4 éves videót a kritériumról – ha van pár percetek, ajánljuk!

La Course by Le Tour de France, 2016.07.24.

21
csapat
126
versenyző
89
kilométer
1
nagy cél

Elértünk végül a legnevesebb eseményhez. Egyre többször előfordul már, hogy egy női versenyt betesznek közvetlenül a férfiak versenye elé: így kihasználják az amúgy is jelenlévő média nyújtotta garantált publicitást, másrészt a kilátogató nézők miatt a lányok versenyén is tömegek drukkolnak az út szélén. Ez egy kiváló gondolat véleményünk szerint – talán ez egyik, ha nem a leghatásosabb módja a sportág női részének népszerűsítésére.

A magvas gondolatok és óriási meglátások után nézzük a La Course konkrét, verseny részét. Még jópár nap van a versenyig, így a cikk írásának időpontjában még nem állt rendelkezésünkre teljes és végleges rajtlista, azt azonban anélkül is tudjuk, hogy valódi all-star gála lesz. Mindenki jelen lesz a versenyen a legnagyobbak közül, ezt mindenki meg akarja nyerni. A csapatok névsorát végignézve kitűnik, hogy a legmagasabb színvonalat láthatjuk majd! A teljesség igény nélkül: Boels Dolmans, Canyon SRAM, Rabo Liv, Wiggle High5, Cervelo Bigla, Orica-AIS, Hitec Products, Cyclance Pro Cycling.

Tavaly nagyon izgalmas volt a verseny, körömrágás ment az utolsó méterekig. Biztosak lehetünk abban, hogy nagy menés lesz, hiszen az olimpia előtt nagyon sokan vannak már jó formában. Csak reménykedhetünk, hogy idén a tavalyinál szebb időjárásban – mondjuk ki: száraz időben – bringázhatnak.

A tavalyi verseny legkiválóbb képes összefoglalója Hamvas Bálintnak köszönhető, nézzétek meg!

Hoztunk ezen kívül még négy La Course videót (rövidebb összefoglalók és egy másfél órás közvetítés). Ezeket jó szívvel ajánljuk mindenkinek, különösen a magyar női versenyzőknek tanulási céllal.

Mint látjátok, magyar lány nem fog versenyezni a héten, de azért nagyon érdemes lesz követni a versenyeket – a La Course szinte kötelező 🙂 Hírekért, képekért nézzetek be hozzánk:

mind arra várnak, hogy rendszeresen nézegessétek őket 🙂

Reagálhatsz Facebookkal!
Share